Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Kamondy László: Feltételes vallomás
után.-A rászedett férfit a csősz vigasztalja azzal, hogy hiába megy Jolán Farkéihoz, mert „olyannál, ki a mesét úgy a szívére veszi, ő soha célt nem ér”. S végül az öreg így summázza a helyzetet: „Déli szél fúj, ilyenkor a kutyák is . . . nyugtalanok”. Ez éppen olyan együgyű magyarázat, mint korábban az oktató mesék] voltak. A történet elmondott váza ugyan feltűnően kiarikiíaDozottnak látszik, de ha le- hántjulk az írás külsőségeit, csupán ezt találjuk. Az ábrázolás is ilyen üres és tartalmatlan. Fáhiáni „szőke hercegnőnek” tiszteli Jolánt, aki az író szerint méltó is erre, mert így jeleníti meg: „Szép volt ezen az éjszakán Cser Jolán, amint a Semmit faggatta, szép és szomorú, mint egy szőlőhegyi madonna, akinek halva született a gyermeke, és most újra s újra s azóta is egészséges kisdedért sóvárlkodik. Komtyába, sötét- szőke ikontyába kék szikrákat költötték a csillagok, fehér arcát, mint ikonokat a gyertyaláng, túlvilág! fénnyél -ezustöz- te be a hold. Fajtartása meddő s időtlen bánatot sugárzott, de duzzadt, piros ajka, amint lassan végignyalta, szemének sóváran vágyteli pillantása, amint hátravetette a fejét a válla fölött, és Ferkóra tekintett, a szerelem kettősen szép örömét ígérte, amikor a jaj és a kéj kottája összecseng, a test kétségbeesett és a lélek adakozó szerelméből születik meg a gyönyör.” Kissié hosszabban idéztük az avittan szépelgő, költői- eskedő modort, hogy bemutassuk, így bajosan lehet élő alakokat teremteni; azt már nem is kérdezzük meg: vajon hogyan cseng össze a kotta?! Másutt is megtalálhatjuk ezt az anakronisztikus szépségeszményről ihletett írásmódot, elsősorban a nők leírásában: „a hölgy asszonyos mellei érzékiséget ébresztőén feszülték a levegőbe, de élénfcpitos csecsemőszáján gyermekien ártatlan és csúfolódó mosoly játszott”; vagy: „megszépült és átszellemült szomorúságában, mint egy madonna, akit egy szerzetes festett”. A tneim szerelmi történetekben bántóan primitív tanmesékkel találkozunk. Az említett elbeszélésben is feltűnt már ennék alkalmazása, de pl. „A sznob tyúk”, „A szerelem hiánya”, a „Színésznő a társalgóiban” vagy „A harmadik angyal jelentése” c. elbeszélések önmagukban ilyen átlátszóan egyszerű és együgyű tanmesék. Ezdk-ban már nem betétként szerepei az okító parabola, hanem teljes egészükben azok akarnak lenni. Az utóbbiból például megtudhatja az, aki még eddig nem tudja esetleg, hogy a madarat ugyan tolláról lehet megismerni, de az ifjúságot nem ítélhetjük meg a hajáról. A huligánoknak kikiáltott becsületes fiatalokat egy akaratok felnőtt bővítette a rendőrségre, és ott levágták fejdíszüket. S az addig rendes fiúk ezután valóiban elkezdték huligán módra viselkedni. Lám, iáim: így rontjuk el gyermekeinket, tanít az író. Hiába érint Kamomdy írásiban mai problémákat, létező kérdéseket, a művészi ábrázolás hibái következtében nem keltenék élményt, nem mondanak semmi lényegeset az emberről, -az életről. Mivel élmény híján nem tudunk rezomálni írásaira, nem találkozhatunk a művészet sorsforanáló csodájával, jelenlétével. Re- veláció helyett közhelyéket kapunk. Kamomdy LásZló új -elbesZélóseindk jelentéktelensége csalódást okoz az olvasónak. Morális kérdéseikről az -irodalomban in-elm elég beszélni, 'hanem sorsokba, alakokba, szituációkba formálva meg kell jeleníteni, mert művészileg cs-ak így lesznek élők, hitelesek, érvényesek -és -hatásosak. A kötet helyzetei, -hősei, leírásai, párbeszédei mesterkéltek, élettelenek. Korábbi eredményei többre, jobbra kötelezik az írót. (Magvető, 1969) SIMON ZOÁRD 476
