Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - SZEMLE - Takáts Gyula: Csillagtoronyban. - Jegyzetek Jékely Zoltán lírájához
Nem érhet téged férfi-bántalom, mivel- a vágy rögvest imába görbül s szentül megáll, halvány homlokodon; nyakad körül fenség bubája örvül. Azzá teszi a sok, itt is és ott is idézhető példáik (közük az ilyen érzelmes és magas- hangú ünnepélyesség: Zudulj, fagyott könnyözßn, puha hó, közös nyomunkat mindenütt temesd bel Holt szerelmünket vond be suhogó síri gyolcsba frissen, még tna este. Tornyok felé dagadj száz méteresre, tűnjék el az öt-tükröző világ. Emlékeinkből ne maradjon egy se s ne is sejthessem többé lábnyomát. Verselnek e korszakában a szerelem mintha egyetlen „eszménye” lenne. Érzelmes ihletű fogalmazásait a földihez is alig köti. Olyan Tart pour l’art mintám teremtett lírai érzés, melyet ha van személye is, leírva tárgytalan hevülésnek érzek. Mintha lelki kaland és stílus lenne a versben:- Vagy, vagy nem vagy, te lány, szeretlek, mienk lesz ez a sárgafalú kastély!- Most itt a perc: sóhajtok, hogy megálljon, hogy megjelenj ott fenn a holdra tátott ablakban, mint romantikus medallion, s ledobj hozzám egy hosszú kék virágot! Ez a „Szerelem” itt már egyet jelent a meghallgattatás, az elmondani vágyával. Így lenni eggyé, így azonosulni velük. A Sziklahimnuszban is ez a hang remeg. De e stílus mögött és sorok között - ha eddig fennköltséggel leplezte is - már a műi Petrarca áll, hogy a mind egyénibb hangú jékidly lírában és életstílusban fokozott szenvedéllyel lépjen elő. jaj ez a vágy vad és ősállati; de én nem áldozom a hím-magánynak; Ádám vágya lobog bennem, aki testéből asszonyt ugrasztott magának. Villanj elő, nőnemű Valaki! Szerelmi verseiben aztán egyre többször már az érzelmes, Don Juan-táncú Patrarca dalait olvashatjuk. Am ezt a vád-áihítozásiú, valóra vált szerelmet már nemcsak a nőben, de róla kivetítve magában a szépségben is „imádja”. Szépség és a nő itt egyet jelent. De tovább mélyül az érzés, és egyet jelent a barátsággal és a nemesen faragott kő szépségével és hidegségével is. Mindennel, ami az „ádő-sáriaáiny” körmei között pusztul. Ő, a dádai római emlékek köziül kilépő erdélyi, így érez Itália kövei között is. Róma és Kolozsvár hangja ver össze sokszor az ilyen rímekben. Szerelmi lírájának 462
