Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Gulácsy-portré. I. rész

tett tájaival és díszletvárosaival, iülledt és lurcsa eseménytelenségével. Az író Bel- laggiót írt elbeszélése szülőhelyéül, az éjszakai ország pedig „Japán és a Hold között terül el”. Bgyibe- és agyként [hangzó értesüléseik szerint - Gulácsy az egyetlen ottjárt földi utazó. Odüsszeiája követhetetlen, mint kedvenc Dantéjárnak útja.

Juhász ölőadása nemcsak „őseit és irályát” határozza tmeg, de Rippb mellett Gulácsy helyét is koruk festészetében. És éppen ők ketten nem tagjai a MIÉNK-nak; megfeledkeznek róluk - a váradi szerető közösség ellenére - a későbbi Nyolcak is. Talán joggal: művészetük nem férhetett korábbi vagy későbbi csoportosulások deklarált szervezetébe. Ki is maradtak mindketten a festőkollektívákból. Rippl Mórdczban, Gulácsy Juhászban talál magáhozvalót. Sokban megegyező a párosok sorsa is.

Az „összehasonlító művészettörténet” nyilván azonos végzetük okán a Gulácsy- Csomtváry párhuzammal 'kísérletezik szívósan, de vélt közösségükben a hasonló betegségen kívül más összefüggést aligha talál. Ha mér elkerülhetetlen, kézenfekvőbbnek látszik a Rippl-Gulácsy paralell; az idősebb mester hatása Gulácsy indulásánál (kivált a színes és egyszínű grafikákban) világosan megmutatkozik. Alliterál társ tál an magányosságuk is. Csak míg Ripplnek Párizs, majd a kapási villa, a megtalált család, a befogadó közönség és környezet, tárlatainak sikere elegendő tartást ad, addig a Rigó utcai földszintes szegénység, a dohos és főzelékszagú kispolgári űrhatnániság, a családnélküliisiógbe dermedt száműzetés, a imég művészi tórán sem magéit víziók, egy clonkihótei befelé- és imúltbafordulás (és hová még!) Gulácsynafc korán erejét vették. A felbomlott önkontroll szabadjára engedi és a vógletekíbe űzi az erőtlen tudatot: Na- konxipántól a Sárga Házig, meséből a tragédiába, elméjének elborulásáig (1914-18 körül). A külvilág - a festő korábban is alig vett róla tudomást -, a zengő háború csak segítette az úton, de korántsem oka az indulásinak: a „régi, szelíd esték” fcödbe- hullta, a szeretett Itália elvesztése, a megkomorult és 'bezárult világ megtagad minden lehetőséget a festő kócsagtoilas és puffos ujjú, fellogha'jtó kosztüimivágyainak kielégítésétől, nem válik díszletévé az áhított szerepnek. Az így elfojtott folyamat pedig lehet, hogy teljes életet hoz Gulácsy számára akkor, amikor ő a világ számára már elveszett. Véglegesen majd két évtizednyi ismeretlen boldogság utáni halálakor: 1932. február 21-én.

A Váradig megtett út korántsem szolgál az utókor együttérző, tanácstalan vagy elnéző nosztalgiáira; bővelkedett művökben, még apró sikereikben is. Bár társlban és társaságban olykor és aligha: a józan kor festőmágusai nem értették az alvajáró vízióit, a „belső látomás piktúráját” (Dutfca), hiszen Gulácsy csodákat ákart. Zaklatott álmait, eltűnő hangokat és illanó (hangulatot rögzíteni festői képbe a vásznakon. És mindezt akikor, amikor társai már a teljes világ új tandbeáiHítáisán fáradoztak, nemcsak a tudatiban és a képeken így, de pár év után az őszirózsával tűzdelt lobogók alatt. Ez a világ valóiban tehetetlen szenvelgőt, elkésett Werthert vagy primitív misztikust láthatott benne, és félresodorta, alkalmatlannak ítélve a stílusforradalmi közösségre, többre méginíbább. Bár bizonyosan szerette az embert és csodálta művészetiét, de Gulácsy a többiek szemében mégiscsak különc volt, kívülálló, nem Fottiimlbras és aligha Horatio, Hamletnak legkivált erőtlen. ,,. .. Bús, mécsvilágos, boltíves cellámban álmatlanul, ó codexeklben járók, s (keresem a beszélő színéket...” - szólaltatja meg Keleti Arthur (A kámzsás festő strófái), és méltán hihetünk a jóbarátnák: .még a cella sem költői kép. De ugyanígy másoknak is: a váradi „ikeresők” akkor már nemcsak a beszélő színeket, de egy új világrendet kerestek, többjük megtalálja majd később a forradalmas utca plakátjaiban. A kámzsás festő addigra miár végleg tudatának üvegharangja alá húzódott, és ebből lassan elfogy a levegő.

440