Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Csányi László: Győr, ifjúság - madártávlatból

ból. meet az iskola ellenére is - sőt, csak az iskola ellenére - valamennyire azért felkészült a felettébb kockázatos vállalkozásra, amit a tanári 'buzgalom mindig nagybetűvel írt, .s áhítattal ejtett ki: Elet.

Mit tanult hát a 'nagyreményű ifjú, ákíit mégis csak az öregedő férfi együttérzése kísér most? A feladatot, amit egyelőre csak homályosan ltudott ímegfogalmiazini, de abban nem kételkedett, hogy messzebb imubaitó célokat kell maga elé tűznie, ha egyformán viszoiyog a jegyzősagéddk közmondásos alkoholizmusától és az állami hivatalnokok félművdt önzésétől. Ne szépítsük a múltat: nem volt egyenes az útja, buta kitérők tarkították, de nem lett dinikosa senkinek ekkor sem, később sem, pedig - ez is az igazsághoz tartozik - lett volna rá alkalma, nem is egyszer. Azt is korán megtanulta, hogy a csodált Proust nem követendő példa, ahogy Goethe vagy Nietzsche sem az, csak arra jó, hogy egy reményét soha el nem vesztett niép reménykedő fiának megmutassa, merre kalandozhat dl a gondtalan szellem. Proiust regényét meg isam lehetett volna írni magyarul, inam is lett volna 'érdemes: nálunk más a nehézkedési törvény. De akkor más a feladat is. Győr ebből is 'megmutatott valamit, s míg a szép formák szeretaüére figyelmeztetett, az ellenpéldával sem maradt adós: a fegyverét lengető gyilkos hadnagy, a díszmagyar maskarás szégyene egyformán a „kínok eleven süket és forró sötétjét” jelentette, hogy majd ia tanú igazával kelljen vallania egy letűnt világról.

A szolgálat feladata - ez volt Győr tanulsága, s áki ezt megértette, azt is tudta, hogy a szolgálat nem jelent szolgaságot is. Talán B. hadnagy fegyverének dörrenése adta meg a jelet, talán P. út alvilági bömbölése volt a figyelmeztetés, s aki megértette, színvallásra is kényszerült. Győr, a szép formák városa, mindent erőteljesebben visszhangzott, de a megértés örömében ott volt a feladatvállalás kötelessége is. Még az ifjúkor lelkes Baudclairc-je is, alki azóta 'Valóban 'emlékké vált, eme figyelmeztetett, már a Fleur du mal első soraiban: La istíttise, i’arreure, le péohé, la lésine, Occ.upent nos esprits et tnavaillent nos corps, — voltáé nemzedék, amely több joggal mondhatta volna el magáról: butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétók ontja testünkbe és lelkűnkbe mérgeit.

Még Baudelaire is! - gondolom keserűen a győri utcákon, amikor miár végképp túljutottam azon, hogy a szép lelkű Dórának magyarázzam a francia sorok értelmét. Még Baudelaire is - bólogattok harminc -év múltán, mint alki megtanulta, hogy minden nagyság túlmutat a szűkös pillanaton, s nem önmagát szolgálja, a kifejezés örömét, hanóm azt, ami eljövendő, s ezzel már a reményre is 'Okot ad.

Még egyszer végigjárjuk a várost, hallgatjuk a múlt üzenetét, s ezzel búcsúzhattunk is. Poggyászunkban néhány könyv van, szívünkben a 'halálig időszerű tanulság. Mert mindig van bkunk a reményre. Erre tanított Győr. Egy életre elég.

436