Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Csányi László: Győr, ifjúság - madártávlatból
Emlékezetemben & nyomorult ma is ott fekszik a győri utcán, 'véresen, ímeztéláb, újságpapírral letakarva. Kíváncsiak állják körül, teteme fölött mindenki elmondja a maga gyászbeszédét, (hajlama és szándéka szerint. Bn is. Az esőcsatornához kötve borjú bőg, gazdátlanul, s a hadnagy diadálmasan a levegőbe lő. 1938, de valójában évszázadokkal hátrább vagyunk, s iha történelemtanárunk nem érné ibe öreg sailabak- terekkel, a ,mieggyilkolt parasztot választaná történelmi példának. így csak a múlandóság példája, egy torz erkölos diadalát hirdeti, - de minek is írjam ide a többit? B. hadnagy nyalka alakja mellé <egy lompos, (kövér papot sodor az emlékezet, önmaga valószínűtlen torzképeként. Pedig nem az emlékezet duzzasztja föl: körülbelül másfél mázsát nyomott, aggasztóan tudatlan volt, s alkalmatlan mindenre, amiért élni érdemes. Ki tudja, milyen megfontolás állította annak az intézetnek aiz élére, amelybe néhány évre a szülői reménység vetett? P. úr képzeletbeli hangja tnia is fölriaszt álmomból, s most már mindig így látóim: gonoszul és üvöltve csörtet végig a hatalmas épületen, mindenképp félelmet és .tiszteletet akar kelteni, pedig csak nevetséges. Az intézet, mely szábadsághősünk latinosított nevét viselte „hazafias és vallás- erkölcsös” nevelést ígért, pedig csak képmutatást és félműveltséget adhatott, & arra próbált nevélni, hogy ,az értelmet pótolhatja a helyezkedés, az emberséget az érdek, s a társadalmi rang észt és erkölcsöt is jelent. Természetesen P. úr sem önmagáért volt, an sich, létének koordinátáit - (bármilyen értelmetlen és felesleges volt is - a történelem határozta meg. Pontosabban a H ortihy-provizóri um történelmi képzelgése, mely egy sajátos hivatalnok-hatalomban igyekezett fenntartani a nemesi Magyarország eszményéit, azt is felejtve, hogy ez miár Kölcsey idején is anakronizmus volt. Az arisztokráciát, noha máir régen az alkalmi tréfák ütődött hőseinek színvonalára süllyedt, az „ősi” jognak álcázott erőszak emelte a társadalom ormára, s egyformán jelentette a kiválasztottság eszményét és a gyakorlati 'hatalmat. Ráfüggesztette könnybe lábadt szentét a dzsentri, a oi-devant, aki egy ugyanilyen „ősi” jog hatalomvágyának gőzében élt, s bár örökségét régen elvitte a váltó és a kártya, a nemesi Magyarország jogfolytonosságát testesítette meg, miután megszületni méltóztatott. Ha imár volt dzsentri, hivatalt is teremtettek hozzá; a rangsor a jegyzősegédtől az alispánig sok mindent kínált, csak összeköttetés kellett hozzá. A Harthy-provázóriuim meg se próbálta feloldani ezt a történelmi merevgörcsöt, s még ákkot is az örölkkiéválóságnak (bűvöletében élt, amikor már mozgott alatta a föld. Miben hitt? - .semmiben, ihász csak az ősöik jogára hivatkozhatott, az úri önérzetre, a bainkadósságára, moly egyelőre .biztosította hitelképességét. De a „neobarokk társadalom” - imáiként Szekfü találóan nevezte - „nem tudott magának szélesebb köröket hódítani”, s az eredmény „som volt valamiféle szélesebb nemzeti egység kialakulása, hanem épp ellenkezőleg, a szétszakadozoititság, a bomlás szinte intézményes állandósítása” - hogy tovább is Szekfü szavaival éljünk. Ha ekkor még nem is, de rövidesen megtudtok, hogy a Szekfü által siratott neobarokk bomlása természetes volt, létéből (következett, (hisz csak a vesztett háború és a levert forradalmak utáni kényszerállapot tartotta fenn, ideig-óráig. Azt hiszem, erről a korról még minidig nem .mondtunk el .mindent. Ez már nem Mikszáth tekintetes vármegyéje volt, disznótoros anekdotákkal és pipázó nemesekkel, de akik - kár lenne megfeledkezni .róla - rendszerint Horatiust olvasták, s Ovidius szerelmeitől még elöntötte agyukat a vér. Ha nem hangoznék olyan ünnepélyesen, azt mondhatnánk, az uralkodó osztály vívta élethalálharcát a feltörekvő harmadik renddel. De ez sem igaz. Az elbutiuk -uraJlkodóosztály nem vívott semmilyen íharoot, s hatalma csak arra volt jó, hogy visszaéljen vele, bár ez is -elegendőnek bizonyult kiválasztottsága tudatához. A kiválasztottságot vissza is lehetett utasítani, de ki tudná 434