Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Németh András: Népművelésről-kérdőjelekkel-szubjektíven

kiutat. Éij szakákba nyúlóan terveket készít, ötletet ötletre halmoz. Egyelőre önmagának.

Kérdezi és én is (kérdezem: ez a népművelés? Csak a rendezvény, csak a színház, csak ez . .. csiak az... csak amaz?

Tanácsi vb-ülós iegy közel kétezer lakosú faluiban. A művelődési objektum tiszteletdíjas igazgatója számol be az lekniúlt 'évben végzett munlkájáróll. Hallgatom és lelkesedem, Mennyi energia és mennyi korszerűség! Ismeretterjesztés, szakkör, klub, felnőtt- és .gyermiekfaglalkoztaltások - mindrmiiind a korszerű 'néipművelíés követelte kiscsoportos forrnák és tematikák világos művdlőmevelő célkitűzéssel. Tapsot és diosé- tetet váróik. A tanácselnök zárszavában rossznak ítéli a falu népművelési munkáját (vele a népművelőjét is), mert mint mondja: „Nincs színjátszó csoport. Bezzeg azelőtt. . . én is játszottam...” S sorolja: Piros buigyelláris, Vén bakancsos.... süb. stb .. .

K. I.-nak nem k|dl így a színház. Szeretné, ha lenne egy klubja - szíin/ház/kedvelők klubja ahol az előadások uitán vitatkoznának a látottakról, hallottakról. A tanácselnök nosztalgiájában az elveszett ifjúkor hangjai pandülndk, szerinte a népművelés nem az igazán alaposan megtervezett, egylmásnaiépülit művelő-nevelő munka, hanem osaik a színjátszás. S milyen fokon, milyen tartalommal?!

Persze kall a műkedvelő színjátszás is. (A műkedvelő szó írnia már dlveszítette pejoratív értelmét, rangjának, feladatának és lehetőségeinek megfelelően - szerencsére - helyretétetett.) Nélküle vérszegény, színtelen lenne a népművelési munka, ez a sokszínű, sokfajta formát, eszközt, módszert felvonultató tevékenység, melynek célja: a batniakarás. Gstak másképpen, s más eszközökkel, miint húsz, vagy tizenöt, vagy tíz évvel ezelőtt! Vidít időszak, amikor eltemették a műkedvelő színjátszást. E szkeptikus hangok ellenében újra feltámadt, újjászületett. Minőségi válogatás időszaka volt: csoportok szűntek mag, újak alakultak. Üj formaiként jelentkezett az íkodálmli színpad. Feladatul tűzték ki a vers megszerettetését, gazdag irodalmi kincsünk tolmácsolását, hivatásos színházak általi vállalni nem mert drámákat, színműveket, irodalmi alkotásokat mutattak be, ismertettek meg a (közönséggel. Küldetésük volt. És bizonyítottak.

Mi is hát a népművelés? Küszködök a felelet megfogalmazásával, többszörösen körüljárom a szót, megpróbálom önmagam számára egyértelművé tenni, azért, hogy újabb és újabb kérdéseket tehessek fel. A kérdésiek tobzódva sorjáznak bennem, a szakirodalom (van? - létezik? — hat?) nem ad egyértelműen megnyugtató választ.

Az egyik fajta terminológia szerint, amelyet a Magyar Nyelv Értelmező Szótárában olvashatunk • „A népművelés a dolgozó nép, a tömegeik műveltségi .színvonalának tervszerű, folyamatos és módszeres emelése, ismereteinek gyarapítása az iskola, a sajtó, a rádió, a mozi, előadások, kiállítások, művelődési Otthonok, könyvtárak stb. útján.” S még mennyi minden más, amelyet c terminológia nem takar, hisz nem új keletű. Megszületése óta új igények, új föladatok, új formák, .eszközök, új gondok, s mindezzel együtt új problémák jelentkeztek a .gazdasági .fejlődéshez, a műszáki-technikai eredményeikhez (képest - enyhén fogalmazva - jó tíz .évvel lemaradva. A nehézségek .sokaságát lehetne itt felsorolni - ezek szakmai körökben már az unalomig terjedő önismétlésékre adnak lehetőségeit — közülük csak néhányat: a szakirodalom keresi önmagát, próbálgatja saját hangját; nem kellően körülhatárolt a „miit” és ia „hogyan” kérdése. S a hosszúra ,nyújtott, .szinte vég .nélküli terminológiai viták. Egyesiek osaik a felnőttek (iskolás lkomon túl.ialk) .művelésiét .értik alatta, .mások az iskolai és felinőtüne- velés szintézisében gondolkodnak. S .a reménytelenül megoldatlannak tűnő - s állandóan jelenlevő - pénzügyi problémáik. Vita arról: kinek kell áldozni a kultúrára, (kinek és mikor, hol és mennyit? Meddig tarthat és terjedhet még társadalmunk kultú42S