Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - Berecz B. László: Majd megszokod, Annuskám! (elbeszélés)

- A Feri bácsi? Nem kell tragikusan fölfogni a doilgat. Öreg már, más öröme sincs. Különben is, nem ijó haragba lenni a beállító wal, merít aztán várhatjuk, miikor jön megigazítani a gépet, iha baj van. Engem is megmaikoilászott már nem egyszer, de én föl se veszem. Majd megszokod, Annusfcám - mondta Ráhiosné és visszasétált a szomszéd sorra.

Nehezen telt el az éjszaka. Két óra tájiban beragadt az egyik kapcsoló, nem lehetett leállítani a hármas ‘gépet. Átsétált a villanyszerelőkhöz, szólni az ügyeletesnek: javítsa meg.

A villanyszerelő, szőke, göndör, fehérbőrű fiatalember, az asztal tetején aludt. Satu volt a párnája, latioelt tett oá, hogy ne nyomja. Hanyatt feküdt, horkolt, két kezét a hasán összekulcsolta.

Anna óvatosan megrázta a karját, a fiú oldalra fordult, valami érthetetlent mormolt és aludt tovább. Inge kicsúszott a derekánál.- Ébresztői - mondta az asszony hangosan, s egy pillanatra feledve az előbbi kellemetlenséget, mosolygott. A villanyszerelő ijedten ugrott fel, s iszinte vigyázzba meredve állt meg az asztal előtt, mint aki nem tudja, hol is van hirtelenjében.- Megijesztettem?- Egy kicsit. Elkapott az alhaönék, nagy unalmamban. Éppen arról álmodtam, hogy kihallgatásra visznek. De jó, hogy fölébresztett!- Megnézné a gépemet? Beragadt a kapcsoló.- Magának, kislány, szívesen.- Régen voltam már kislány.. .- Az alakja után ítélve. ..- Hagyja abba, jó! Elegem van miár ebből, érti, elegem van! - kiáltotta szinte hisztériásán.- Jód van kedves, nem akartaim imieghánitani. Csak azt akartam mondani...- Tudja mit!? Ne mondjon semmit! Csinálja meg a gépet és kész,

A villanyszerelő hamar végzett, csavarhúzóval ki piszkálta a beragadt kapcsolót, s már ment is.- De azért nincs harag, ugye? - szólt vissza.- Nincs, nincs - mondta Anna, de oda sie nézett.

Reggel nagyon fáradtnak érezte magát. Otthon még az előszobában ledobálta magáról a (holmit. Futó pillantást vetett a tükörre. Karikás szem, szomorú arc tekintett rá vissza. Keserű .grimaszt vágott. A szobában leeresztette a redőnyt, lefeküdt. A zajok hangosabbnak tűntek, miint máskor. Gyerekek zsivajogtiak, valahonnan fűrészgép sivítása hallatszott, autó tülkölt, az ószeres kiabált. Nem bírt elaludni, fölkelt altatóért. Félálomiban az öreget látta kukorékolni, meg a villanyszerelőt vigyázzállásban.

A fiú másnap megszólította. Azt kérdezte: jó-e a kapcsoló? Reggel hozzá csatlakozott az úton, mert ha ketten mennek, nem mennék gyalog. Nem sokat törődött vele, kedvetlenül válaszolgatott a kérdésekre. A buszmegállóban elköszöntek.

A lakást ridegnek, üresnek ‘érezte. Ma hosszabban időzött a tükör előtt, kihúzogatta szeme körül a ráncokat és éjszakai krémet kent az arcára.

Az ebédlőben az egyedüllétről beszélgettek.- Nagyon magam vagyok - mondta a fiú. - A mai lányok mind üresek. Egy komoly nő mellett megtalálnám önmagamat. Mert valakihez tartozni kéll. Igaz?

Szórakozottan bólintott rá. Most kezdte csak alaposabban megnézni a villany- szerelőt.- Legalább tíz évvel fiatalabb nálam - gondolta. - Szép szeme van és nemes vonású arcél-e. Finomak a kezei. Hirtelen szerette volna eldugni a saját kezét. Pórusaiba kisúrolhatatlanui ülepedett a grafitpor. az olaj.

4D