Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - Konczek József: "... a tűzbe néztem."

tán vagy olvastán inába befejez etlonség-érziás kerít hatalmába. Azórt-e, mert amit felmutat, sokszor csak rezdül-ésnyi? Vinoikurov közvetlen, egyenesen a közlés lényegét előtáró műrvész. De hogyan teszi ezt? »Láttam: / az autó elütött / egy nyolcadikos lányt, / aki vizsgáról sietett haza. / Az úttesten hevert. / A harisnya födött, / /mezítlen combja bőrén / számok, betűk; a 'képlet, / lila vegyceruzával / . . . Régen így kezdtem verseimet: „Ó!” / És öntelt voltam. / És semmit sem tudtam. / . . . iaz élet - egyszerűbb és iszonyúbb. / Akár iaz a képlet, / a halott lány mezítlen combján.« Egyszerű versépítésénefc, személyiségének és pedagógiájának bemutatására alkalmas ez a vers, jól megfigyelhető, hogy az induktív, magjmrázó, tanulságot levonó módszer alkalmazója, de észrevehetjük .benne a szemlélet különösségét is. Sok versét ugyanilyen egyszerű módon lehetne prózai sorokká összeállítani, mint a most idézettet, ha a sor- inetszetéket jelző rovásokat elhagyják. Vinokurov beszéde nyugodt, emberi beszéd. A téma epikus kifejtésániék szüksége, a leírásban váló kiteljesedés elemi kényszere építi föl a verset. Vinokurov erőssége a szemlélet. A tisztaság az érthetőség kedvéért gondolatritmus megszabta sortördeliést alkalmaz, s nem ldépii bravúr vagy nyelvi lelemény, hanem filozofikus gondolatvillanás, máskor .expresszív erejű betetőzés nyújt ma- gasfökú esztétikai élményt. Vinoikurov többlete maga a személyiség. Úgy érzem, rendkívül fontos kérdése ez niapjaiiriknák. Vinokurov betekintést ad a magát (építő, kiteljesedő kommunista ember problémaviilágába. Vinofcurovban sok szabadságvágy van. Érdekes megfigyelni, 'hogy valamely életdairalb megmutatása számára már önmagában művészi megvalósulást, oélíbajiuitást jelcinit. Programija csak annyi, hogy apró jelenségeket a maga filozófiával mélyülő látásmódjával bemutasson.

Ezt írja egyik .versében: „Pia meghatók: egészen, mindenestül / 'és végérvényesen. / Nem változom gyökérré vagy virággá, / fűvé, bogárrá. Semrn sem / marad bélőlem. Nem veszek részt / a természet forgó kör-áramában.” Ez az 'egészséges önérzet, az álpatetíkus blöfföket elutasító szép dac csak erős egyéniség tulajdonsága léhet. Vinokurov szinte idézőjelbe teszi a romantikus líra 'közhellyé koptatott kellékeit, azokat a sámfákat, melyek segítségével miniden költő bizton kiválthatja hallgatóságából a lírai hangulatot. Az ö lírája az értelmes, (komoly szemléltetés. Vinokurov ugyanakkor mégsem azt utasítja el, ami fű, virág, bogár, hanem azt, ami mindezeket a létezőket klisékké koptatta. Vinokurov bizonyára sokszor érzi torkában „könnyű hűvösét a ritka levegőnek ...”

Mennyiben, mennyire és merre lehet tovább lépnie a művésznek attól, amit az ember társadalmi-gazdasági-biodógiai-műveltségi „állandó kitevőjének” lehetne neveznünk? Fölfelé, „tárt karral zuhanva a végtelenbe”, vagy a „Virággá változás” félé? Az ember minden pillanata annak lehetőségét rejti, hogy kilép megszokásai közül. A nappal az éjszakával változik. Az asszony ütemre ringatja gyermekét. „Elnéztem a borbélyt, ahogyan a pengét táncoltatta a szíjon, s azt gondoltaim: a ritmus kormányozza a földet.” ... „De ki tudja mi juthat egyszer az ömlber eszébe?”

Vinokurov megjárta a háborút. Tálán a naponta átélt életveszély tanította meg rá, hogy ilyen gyanakvó legyen.

1963-ban írta a következő sorokat: „Életével kell fizetnie -annak, aki szárnyát próbálgatja, miikor szárnyalni fenn, magasan, lehetetlen.”

Tehát Vinokurov nem a végtelen felé akar távolodni. De vajon eligazít-e tér 'és -idő? Válasza talán „A szemközt llákó” című verséből olvasható ki. A szemközt lakó szomszéd nyársegyenes bürokrata. Egyik este a költő azt látja, hogy a szomszéd, kezében kalapáccsal, szájában szögékkel egy székre áll, s „Az időt szögezd a térhez a szemközt lakó.” A szituáció versigaziságainak felépítése mesteri tudást mutat.

Vinokurov válaszai a maga föltette kérdésekre - egyszerűek. „Ó, ha csak eggyük mellettem marad, csak egy barát sakkozni, vénkoromra!” ... „ A peronek éltem. Há399