Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - Dombay Zsuzsanna: Hanti Mátyás érdekes élete (elbeszélés)

tásába vetett töményünk, meg a hűségünk és a dolgos két kezünk . . Hát ezeket ajánlhatjuk fel. így hát vándorútra kiéltem imlagyiar hazám irányában. Olykor gyalog- szerrel, másszor barátságos emberek könyörülletesiségéből járműveken, hol éhezve, hol jóllakva, Ausztrián át a magyar országhatáráig. Ott megfelelően útbaigazítottak: magyarbarát mezei dolgozók, 'én pedig égő türelmetlenségemben, a már alkonyatba hajló késő délután, nekivágtam a határsávnak. Szép, rátikás szálerdőben haladtam, és félteim, legkávált az inányvesztástől. Köziben lement a nap, este lett egészen, de szerencsémre anélkül, hogy ibesötátedett volna, imort a fák (hegye fölött .szelíd ezüstös fény terjengett.- Nini! Hiszen ez a Hold! És a Hold keleten bél, nekem pedig éppen arra kell tartanom, jószeri-n-t mindig kellet felé, - ujjongtam megkönnyebbülve, és futni kezdtem a nyomasztó homályból a biztató derengés (felié, mígnem egy kömény (hang magyarul megállásit parancsolt. De ón csak szaladtam friisisien és boldogan, mert végre otthon éreztem magam a magyar szó hallatára.- Áll] meg, öcsi, de azon nyomban, mert rád -eresztem a kutyát! - fenyegetett meg a határőr, s minthogy csak továbbügettem a lejtőn lefelé, egyszercsak ráfilgyeltem a határőrkutya erős lihagósőne, amint könnyedéin és lágy szökellésekkel mellém iramodott. De nem bántott. Hát hiszen mondogattam is neki nagyon kedveskedve és ijedt szaporasággal, hagy:- Jaj, ne bánts, kusza! Kuszikám, ne bánts! Jó kutya nem bántja a gyereket, jó kutya nem bánit.

Egészen a jobb hónomaljáig ért, olyan nagy és erős farkaskutya volt. Együtt futottunk. Nekem dőlt, de nem támadólag. Kénytelen voltam kissé balra tartani. Szaladtunk tovább. Ügy látszik, nem ilyen véfco-nypiéinzű fiúcskák lefogására képezték ki, vagy talán a ló- és k'utyaszag, ami két éven át még a bőrömben is felivódoitt, az keltett benne szánalmat irántam. De nagyon jól jártam, 'hogy szaladtomban mindegyre csak 'balra terelgetett, mert egyszercsak az erdei avar puhasága helyett egy jó fcövesút biztonságát éreztem a talpam alatt, és ez a völgybe menő út nekem megfelelő irányiba vezetett. Ott az okos állat elmaradt mellőlem, és az őr sem üldözött tovább. Mesz- sziről egy falucska fényei hívogattak, -ón hát nakányozltam lépteim sorát. Nem is bántam meg.- Megérkeztem - mondtam egy hót múlva Pécsett a tanító bácsinak. Nagy örömmel fogadtak. Éppen a rendőrségre hivatták. Gondoltuk, miattam, azért vele mentem. Ott azonban .döbbenetes hírrel fogadtak: anya, nagymama, meg a ikishúgom Hegyeshalom állomáson várakoznak, a rendőrség pedig azt tudakolja, van-e valaki Pécsett, aki jótállina érettük, Iha ide jöhetnének. Az értesítésből azt is megtudták, hogy drága, jó édesapánk, elhunyt, miár el is temették kint, a messze idegenben. Ó, szegény! Mennyire -szerette a hazai földet! Építeni akarta az -új a szocialista Magyarországot. Mennyit tervezett a maga -emberségére, a mi részünkre, a nép erejére, az ország j-avára!- Nyugodjék békében idegen földben azzal a tudattal, hogy -mindent vállalunk keményen, becsülettel, ahogy azt ránk hagyta örökül.- Azelőtt mi nagyon takarékosain éltünk, d-e -szükséget n-am láttunk semmiben - állapította meg anyánk -, most pedig itt állunk mindenünkből kiforgatva, és kétségek között, hogy befogadnák-e.

Súlyos szavak voltak ezek .bizony, -szemünk mégis bizalommal csillogott. Valami volt a levegőben, -ami jóraménységgel telített miniket, .miiként -másokat is, akik hozzáláttak az újjáépítéshez. Szocialista -optimizmus - írták ia hozzáértők. Érezni lehetett a párt mindenek fölött való tetterejét, ámbár láthatatlanul. Elvei, -szándékai, tettei ugyanis a tömegszervezetefcben, az intézményekben, az új típ-usú hatóságok névén érvényesültek.

393