Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Hárs Ernő: Tenger, takarodó (vers) - Hárs Ernő: Csodálatos halászat (vers)
Tenger, takarodó (Trogir) Tövisborostás, szivacsos kövek karjában, mint legfőbb odaadás, hintáz a tenger, gyönyört követel, csigavonalú sirályzuhanást. Párducereje feldönt egyaránt, ha karsztos évekből ugrik a szívnek, vagy ha soha viszont nem látni áll Szemközt vele a szikrázó tekintet. Irdatlan magány s roppant társaság, s ha takarodó harsan fel az őszből, mindenki visz kékjéből egy szilánkot, s egy király hírét, ki benne talált gondja alá szilárd talajt először, mikor világgá űzték a tatárok. Fáradó szemeim, hálótok hány tengert fogott be már, csillagos arcú éjt s szúrós emberbozótot! Testem hajója roskad ezüstös tér betektől, elmerül szinte a villámló csapkodás közt. Segíts kitartani, mind a négy őselem: oly messze még a part, s oly sok a száj, amely éhezi a csodát! Csodálatos halászat
