Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Báth Anna: Ösvény ciprusokkal (elbeszélés)

- Miért nem tudok ón ezen a tájon aludni? - Ezúttal már határozott irigységgel gondoltál Istvánra, aki most bizonyára fölkelni kés2ül. Nyújtózik, órájára néz - ösztönösen te is az órádra pillantottál - persze, indulni kellene már. István nagyon féltőn szereti a kocsit. Talán a lustán topogó galaimlbok tették, de most határozottan meg merted formálni magadban a gondolatot, hogy többé-kevéábé egy tengerparti nyaralás kellékévé süllyedtél, sőt olyannyira, hogy István néhány bohökás-imókás éjszakát is megrendezett, csakhogy meggyőzőbbé tegye önmaga számára is egy legényes nyaralás illúzióját.- Nem - mondta -, a gyerekek maradjanak csak itthon. Te meg én - huncutul kacsintott anyád felé -, az idén csak te meg én megyünk tengernézőbe. Ügy, mint annak idején.

Mint annak idején ... István nem tudta, hogyan fogadott téged annak idején a tenger, a kőfalú házak. Nem tudta elképzelni, hogy az „annak ideje” előtti évben egyedül járván itt, gyalog barangoltad be a hangával benőtt domboldalt, amely mögött két parasztház állott. A kősivatag közepén éles füvektől fölsebzett lábszárral álldogáltál, és nézted az egyik parasztház udvarán a ritkás fűosomókat keresgélő kecskét. István akkor is csak elnézően mosolygott, amikor elmondtad, egy csodálatos madonnaképet fedeztél fel az egyik kis templomban. Amikor „annak idején” itt jártatok, nem volt idő megnézni. Mert István akkor is délután ötig aludt. Persze elvitt a székesegyházba, ahol Szent Simon múmiáját mutogatták domborművekkel ékes, üvegfedelű ezüstkoporsóban. És micsoda gavallérois borravalót adott a sekrestyésnek!

A jól szabott zakók, pedánsan megkötött nyakkendők... De hát a nároisszoid hiúságcsalogató útvesztőiben magad is társa vagy. Hiszen szereti a gyerekeit, téged is szeret a maga módján. És persze te is szereted - a magad módján. És a szeretésnek ez az egyféle módja arra ítél benneteket, hogy párhuzamosan fussatok versenyt az idővel: te a ciprusokkal, István a kocsijával.

Találkozásiak lehetőségének illúzióját akkor számoltad fel végképp, amikor azt a szemérmetlenül nagy borravalót adta a Szent Simon székesegyház sekrestyésének. - Asszonyom - mondtad magadban, mert kivételesen engedtél a hangtalan káromlás Ingerének - asszonyom, imé ennyit érnek a ciprusai. Ennyit 'ér a hallott Szent Simon az ezüst koporsójával együtt; ez a vacak, ez a múmia, amit két-háromszáz óv múlv? úgyis véglegesen megesz az enyészet. .. És persze önt is, asszonyom, vele együtt.

De ugyanakkor szorongó csalódással észlelted, lezárult a várakozás időszaka.. Ami ezután következik, csak a hasonulás jegyében történhet.

Amikor már a penzióba igyekeztél, kosaradban a bevásárolt ajándékokkal, a zsilettekkel, szinte megrémültél, hogy a sebességimutató szála a .százas körül táncol. Szándékos kegyetlenséggel csikorgattad a fékeket a szerpentinen és szégyellted, hogy ez némileg megnyugtat. De azt is tudtad, hogy hiába utaztok el hamarosan, nem lehet eléggé sebesen eltávolodni e másodszor is elárult tájtól anélkül, hogy pontosan megismétlődő időközökben ne essen az autóra az út szélén őrködő ciprusok árnyéka.

31