Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Marafkó László: Az ember-méretü költő - Pákolitz István: Ami lehet
hasznos életre termett, izig-vórig mai nőt egy ainalkironiisztilkuis létformáira íkiény- szeríteinek a körülmények”, kevésíblbé tudott megragadni. A hősinő imoaduilatla- nul várakozó magatairtása, aki így alkarja kikényszeríteni a máslilk emlber cselekvését; valamint iá férfi 'nyugalma, gyávasága, „rám iszorul’’-tehetetlensége, s főiként eninielk a !két 'emberin'ék ia kapcsolata - kevésbé meggyőző. Az alakok közül valamiképpen hitelesebbnek éreztem Istvánt, s talán mlég inkább a mel- lákfigurákat, a „felnőtteket”, a szülőkéit, például a lány apját. Lehet, hogy ezt az teszi, ihoigy a tülkön, amelyben a történetet látjuk, amelyben az alakok elvonulnák előttünk, éppen ennek a nőnek a kezében van. S amit iaz olvasó erőtlenségnek (érez és az írónak rója föl hibául, az tulajdonképpen az 'ábrázolás szándéka és ereje: ezzel is az asszony „tartozása”, életének „számlája” nő. Kende Sándor regényírói stílusa sokat fejlődött iaz dlmúlt 'években. Valámi zenei tempót, ritmust, lüktetést érezni ki a sörökből, a dísztelen, roppant szűkszavú közlésekből. A nagyobb teljesítmény, az elkönyvelhető értékek növekedésié jogosít föl a további megjegyzésekre. A római részben több kézzelfogható élményt, persze nem íbédiakker-ízű leírást, hanem érZákléteséhb miliő-rajzot vár az olvasó. De iez talán csák ízlés dolga. Fdntosábbnak látszik, ihogy az író nagyobb (gondot fordítson laz indulati görbék és 'feszültségek belső ábrázolására. Ezt egyelőre inkább csak a külső ákció - elrohant, bevágta iaz ajtót süb. - hordozza nála. Egy újabb észrevétel a párbeszédeket illeti. Helyenlkint nem túlságosan dísztelenek, csupaszok? Persze ez lábét tudatos építkezés eredménye is, de nem sikkad -el így a beszédből a gondolat, a legfontosabb emberi közlendő? Nem eötvösi tirádákat reklamálunk. De a rengeteg „igen” és „rndm” mellett .valami még kellene. . . Egy írói legenda kialakulásának, illetve elmaradásának kérdését tettük föl vizsgálódásunk elején. De a teljesítmény, a imű értéke szempontjából fontos kérdés-e ez egyáltalán? Érdekelheti-e az igazi írót a legenda elmaradása? Pótolhatja-e a valódi teljesítményt - a híre? Amikor .most összehajtogatom a jegyzeteimet, még egyszer fölidézem magamban a regény atmoszféráját. Világos színhelyeket, érzékletes figurákat, kitapintható szituációkat látok. . . (Milyen remek jelenet például Gabi és az apja játékos verekedése.) Lehet-e ennél többet várni az olvasótól, akinek asztalán hetente gyűlnak-tornyosodnak a könyvek? És érhet-e el író nagyobb eredményt, mint hogy hőseit, alakjait, „sze- relmetes barátait” a mi ismerőseinkké, barátainkká tudja tenni? TÜSKÉS TIBOR Az ember-méretű költő Pákolitz István ; Ami lehet Líránk sokféléképpen csoportosítható kavargásában két tendencia mindenképpen erőteljesein kivehető: az egyik a nagyszabású lírai építkezést kedveli, egy komplex vagy önmagát annak vélő világkép jegyében szüli a verseket, a másik egyfajta lírai „kisvilágot” teremt, s ha nagyabb „koncepciót” igénylő 'gondolati versekre is vállalkozik, akikor is egy közvetlen élmény! körből indul ki, s tágítja mind átfogóbb koncentrikus körökké, szemben az élső látamáisos, a pillanatnyi éknényszerűségiet kiszűrő módszerével. Nemcsak alkat dolga az, ha egy kiöltő az egyik vagy másik elv mellett szavaz, hanem e választás rögtön költői válaszadást is jelent. Pákolitz István eddigi köteteinek tanúsága szerint következetesen ragaszkodik az élményt adó ritka pillanatok lí377
