Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Áprily Lajos: A kor falára

Az első sorokban a két véts végkiosengésének ellentéte még alig érezhető: a különválás kezdetéi egy jelentéktelennek tűnő nyelvtani differenciáltság jelzi. Míg A menekülő egyesszáma egy befelé tartó út irányára utal, s a harmadik személyiben fogalmazott lírai vers másként imiár alig Skifejezhető ideganségről tanúskodik, - addig a Pisztrángok kara többes szám első személye valami biztató, sors ellen lázadó erővel indít. - A pisztrángok célja: óceántól - vissza a biztonságot adó érig. Az értelmetlenné váló, cmberszótól megriadt madár, s a pisztrángok kara két, egymással ellentétes irányú utat kínál a megmaradásra: a befelé távolodás magánnyal óvott néma tehetetlenségét, s a közösen vállalt visszavonulás életet választó, egyenletesen kitartó indulatát. A menekülő nem tudja előre, hogy útja hova visz: „ihang hívta, tán a tengeré. . A tengerből is osák egy sziget, de ennyi sem kell, - csakí egy kunyhó, amelyet varázslatos tiíltó-övekkel vonhat körül, hol ,,A legbelső ti 1 tó-varázs: / örvény mélységű hallgatás.” - A pisztrángok kara a vak zivatarral életigenlő ősi ösztönének erejét állítja szembe. Minden szembezúduló erő ellenére célját eléri: „.. .mire kipir- kad fenn a hajnal / s vörös .fény gyűl a fenyvesen, / az érhez zúgón, szírien által / megérkezünk győzelmesen.” Ez a győzelem adhat csak értelmet a szónak, amelyben újra egyet jelent a természet szava az emberével, míg a menekülő útja a hallgatás barlangjához vezet.

A dalban eggyé lesz, akár a szerel amiben az élet és a költészet valósága. Távoli pontok feszültsége oldódik fel a természet, az élet meghatározott örök ritmusában. Természet - szépség - halál - szerelem - dali fogalmai egy közös lényegben kapcsolódnak egymáshoz: „A Bükkös-erdő bús elégiája / szép, mint a halál és a szerelem.” (Októberi séta 49. 1.) „Hol járt a dal? Könnytől vakon / sötéten ült a sírokon. . . / És villámíényben látta -lenn / a szépség testét meztelen.” (Hol járt a dal 150. 1.)

Azonosul a dallal, s a dalban találja meg mindannak lényegét, amihez - akihez szeretet-,szerelem fűzi. A dal, az alkotás törvényeiben válik megfogalmazhatóvá a szeretet törvénye is: „Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk. / Rég vívom ‘érted a művész-tusát. / Ki a ‘hibás, ha túlságos közelből / nem hallom lelked tiszta ritmusát?. .. / Már távolodsz. A gép repít robogva. / Nem is tudod, hogy most lettél enyém. / Varázs-ütésre dallamod kiépül, / s zengő egész vagy, zengő költemény.” (Vers vagy te is 66. 1.)

Másutt önmaga lényegét találja meg a versben, a vers hivatásában önmaga hivatását: „A vers vagyok: riadt vers, vériszony / s perzselt világok fáklya fénye bennem. / Halálra szánva meg nem halhatok: / a torzulásból messze kell üzennem”. (A menekülő vers 109. 1.) S hogy unit jelent a költő számára a vers, az alábbi sorok fejezik ki legtisztábban: „Ködödben csillag ég, / gondodból fény terem: / vers-lefflkek lengenek / nyomodban ezeren. / Zászlós és halk csapat, / elszánt és bús szelíd / vers- lelfcek, viharos / vad korban tetteid. / S szűkülő kör mögött, / halkuló ház körül, / mélyülő bú felett / hűség áll őrödül.” (Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek 1.15. 1.) Ha kiemeljük a versre vonatkozó jelzőket (halk, elszánt, és bús-szelíd), valamint a vers születésiének környezetét jellemző kifejezéseket (köd, gond, halkuló ház, mélyülő bú, szűkülő kör) - általuk újból csak a költőre és átfogó környezetére következtethetünk. A ködöt csillag, a gondot fény, a magányt pedig a vers hűsége töri át, s egy nagyobb térbe helyezi, amelynek csak adott, pillanatnyi jellemzője a beletartozó lkod, gond, magány.

A c.sen>d-álarcú Katona Józsefre emlékezve egy cselekvő emberi-költői magatartás csúcsaira tekint, mint eszményre, szembeállítva ezt raját lehangoló ‘attitűdjével: „Csak egy igaz van, egy erő: / a zondülő békiételensóg. / Lobogni, tenni, vallani / nagy lánggal, melynek szűk az ország: / ez volna élet, büszke cél, / nem füstbe fojtó bús37i