Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Agitáció és művészet avagy a proletárművész önarcképe

egyszerre jelentkező egyensúlyát, az objektív világ és a szubjektív én egybehangok harmóniáját. Ekkor mlég nem a tudatos költő „műhelyönardképét” helyezi cl ezekben a „mindenséggal mérd magad” mérőét teremtő verseiben, 'hanem a rejtett önardkép mögé bújik. 1923-ban írt A legutolsó harcos című költeményében így fogalmaz.

Valami forró, nyári éjszakán gyárfüst ölel át lomha földszagot s a legnagyobb léllek szökkent belém: az ucca és a föld fia vagyok.

„Nem >én kiáltok, a föld dülbörög” - hirdeti másutt, feloldva az egyén vonásait a közösségében. „Csak másban moshatod meg arcodat” - mondja mintegy önigazolásul.

Ez a kollektív urnba olvadt, azt verstani eszközökkel is segítő költészet az expresz- szkmizmus és így a kor magyar lírájának egyik sajátos kifejezési formája. Ám az egyre sorjázó expresszionista vers mellett megjelenik költészetében a népdaltól tanult egyszerűbb hang. Ezekben a rejtett önarcképet felváltja a szerepvállaló. így válik markánsabbá, élesebben körvonalazottá a vers. Igaz, „nem fedi pontosan és maradéktalanul a költői egyéniség teljességét, de mündig valamely fontos ügyét demonsitrálja”.

Költészetében a 20-as évek végén egyre nagyobb teret nyer a konkrét mozgalmi vers. Ekkor keletkeznek nagy agtitatív versei, .amelyeknek születése egybeesik a magyar szaval'ókórusmiozgalommal. Erre utal a Munkások kórusa, valamint a Szocialisták egy korai változata. Mindezt az 1930-as munkás tüntetések, megmozdulások robbantják ki belőle. E verseikben azután együttesen jelenik meg az osztály iképe, (harca, célja a költő képével, harcával 'és céljával. Az 1930-ban írt Tömeg című nemcsak a 'szeptemberi nagy megmozdulás erejét jelzi, benne nemcsak arra vállalkozik, hogy osztálya legközelebbi teendőit fogalmazza meg a vers elején olvasható jelszó-indítással - Murikát! Kenyeret ! -, hanem azonosulva velük, 'hitvallást 'téve mellettük, önimaga vágyainak, céljainak, követeléseinek is hangot adjon. Ez az azonosülás az egész munkás osztállyal történik.

Nyirkos, görlbedő atyáim, édes, sovány leánykáim

a tömeg - vallja és hirdeti büszkén. A vers eleje és a vége az újonnan meglelt képek: az egyszerű, a profán, a jelentéktelen és kicsiny tárgyaik metaforikus ábrázolása segítségével, néha grotesZkinék ható komplex metaforáival azt a biológiai értelemben vett létezést igazolják, amit a dialektikus szemléletmód következtében csak ezzel az új nyelvi eszközzel 'lehetséges kifejezni. De ez illik az osztály erejének a bemutatására is, ez adja a gondolati sík mellett azt az érzelmi síkot, ami nemcsak az erőre utal, hanem háttérként odafesti a munkásimegmozdulások egész világát. Benne nem elvont, misztikus illúziók fogalmazódnak meg, hanem a természettudományos világkép törvényei munkálnak:

Kenyértésztaként dolbódill, hánykolódik, dagasztódik a tömeg.

Tömény őssejt, püffeteg, tapogatóit kibontja, nyúlik, válik amőbaként, más dudorait bevonja.

A jellemzés profán volta a legegyszerűbb biológiai mozgástörvényeknek engedelmeskedik. Mindez mégsem csak a tömeg sorsával történő azonosulásban keresendő, hanem abban az azonos célban, amit a konkrét jelen és jövő a világmindenség meghódításában jelöl meg.

362