Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Moldova György: Mohácsi mesterek

Olvasom a rendeletét: államosítanak mindéin olyan középüzemet, melynek legalább tíz bejelentett alkalmazottja van ás tflálmlillió fortiinltos forgalmait bonyolít le. Én, mondom, 'kilenc alkalmazottal dolgoztaim, elővettem a könyveket, megnéztem a tavalyi mérleget: 495 ezer forint. Egy emberrel és ötezer forinttal kerültem el az államosítást, ami akkor úgy zajlott le, hogy nem csak az üzemet kellett odaadni mindenestől, de még a házból is Iki kellett imonini. Ha a háború alatt inam árulom ki a raktárkészletemet maximális áron, hanem spekulálok és elrakom, 48-ban kanesbetitem volna egy milliót, de 49^ben az utcán alszok.

Mikor elmúlt a vész, felmentem Pestre, volt ott egy könyvelő barátom, tanácskoztam vele:- Ne reménykedj, Józsi, nem hagyják meg neked az üzemet. Csináljatok szövetkezetei, azt talán engedik.

Szót fogadtam, nyolc kisiparosból és huiszomiegy munkásból megszerveztem a Né- metbolyi Gyapjúfonó Kisipari Szövetkezeteit, a pártbizottság sokáig nem akart hozzájárulni, attól félt, hogy a munkások élpoligárosadnák. Élőbb ügyvezető elnök lettem, aztán mikor már ment a verkli, ón iis beálltam munkásnak.

1949. december 21-én lejött a Kiönyűipani Minisztériumból Miletios, mutatott valamilyen rendeletet: „a nagyiparnak szüksége van a gépeikre”. Elvittek tőlünk ia teljes fonodái berendezést, felszálllítotüák Pestre, a Galdbergerben persze csak nevettek a mi szegény Josephy berendezésünkön, kiidobálüák az udvarra, vagy összetörték.

A rendelet alapján választhattunk: béribe adj-ulk-e a gépeket, vagy eladjuk örökáron. Az egyik kisiparos azt mondja:- Nem adjuk el, 'mert így a miénk mariad a jog, iha a rendszer megváltozik, visz- szakapjuk a gépeket.

Én tudtam, hogy ebben kár reménykedni, beértem volna, iha akár egy marnék tökmagot kapunk megváltásként, de végül szép rendiben megoldódott a vita: nem adtak semmit.

Vége lett a szövetkezetnek, elmentem a bólyi KIOSZ-ba adminisztrátornak, de itt sem hagytak békén. Elvették mind a három házamat - ezekben laktak a munkásaim, mert én csak a letelepített embereikben bíztam -, és csak az ürügyet keresték, hogy börtönbe dughassanak. Ezt nem akartaim megvárni, felmentem Pestre.

Ismertem az Arhivatad elnöklét, valaha még maszek koromban járt lent nálam egy rohambrigáddal az adóbevallásomat ellenőrizni, őtőle kértem segítséget. Át is szólt az Újpesti Gyapjú'Szövőgyárhoz, hogy vegyenek fel.- Jó, - mondták —, segédmunkásnak felvesszük.

Mikor megtudták, hogy maszek voltam, kitöltettek velem vagy ötven kérdőívet, de a végén csak beléphettem.

Hazamegyek, mondóim a feleségemnek:- Annus, a demokrácia sokáig tart, add ide az ócska ruháimat. Megyek dolgozni.

Egy foltos tropikál öltönyben kezdtem el az dliső munkanapot. Néhány hétig

toltam a háromszáz kilós bálákat a homokos talajon, aztán rámbízták a válogató részleget. Segédmunkási státuszban, 1000-1200 forintos művezetői munkát végeztem öt évig.

Közben egyszer ki akartak emelni, de én nem áltattam felhívni magamra a figyelmet, nem fogadtam el, egy viccel ütöttem el az ügyet:- Lenin elvtárs megmondta, hogy a megdöntött burzsoáziát használjuk ki, de ne engedjük őket a vezető pollcdk közelébe.

195 j-ben megszigorították Pesten az ideiglenes bejelentkezésit, a vállalat elintézte volna az állandó letelepedési engedélyt, de akkor imiég Motháos környéke határsávnak számított, mint pesti lakos nem járhattam volna haza, inkább végleg hazajöttem.

34i