Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Mesélek az életemről. Feljegyezte: Pósfai H. János
picike nép 'hagyományait, hiedelmeit, szokásait is összegyűjtve megmentsük az utókornak. Legyenek ezek a történetek olyanok, mint a. kis kút, .amely még ma is kíoáigatja vizét iá iszomjazóknak, hogy felfrissítsék életünket, szórakozást nyújtsanak a napi fáradalmaink után. JEGYZETEK 1. Vö.: Kovács Ignác: A borcmonostori apátság története. Sopron. 1910. 5-6. 1. 2. Vö.: Kovács: i. m. 7. 1. 3. Vö.: Kovács: i. m. 39-40. 1. 4. Vö.: Kovács: i. m. 137-149. 1. 5. lvan Dobrovic: Nasi hrvati Zelezno 1954. 68. 1. 6. Ivan Dobrovic: i. m. 68. 1. 7. I. Dobrovic: i. m. 68. 1. 8. Ivan Dobrovic: íz stare domo vine u nepoznatu novu Zelezno 1952. 25. 1. 9. Kovács: i. m. 18-19. 1. 10. Horváth Fülöpmé sz. Blazovich Erzsébet, 55 éves, Horvátzsidány, 1969. 11. Unger Anna, 73 éves. Peresznye, 1969. 12. Stefanits Mihály, 64 éves, Horvátzsidány, 1969. 13. Niki Ferencné sz. Prenner Ágnes, 60 éves, Peresznye, 1969. 14. Stefanits Jánosáé sz. Galovich Katalin, 72 éves, Horvátzsidány, 1968. 15. Aranyi Pál, 57 éves, Horvátzsidány, 1968. 'Elmondta: Mim Sándorné, a celldömölki kesztyűgyár párttitkára Az élet nem kerek labda. Kimondom a szavakat, s úgy csengnek vissza, mintha nem is a saját szavaim lennéniék. Néha ezt érzem az üzemiben is. A lányok szeme csillog a nevetéstől, az arcuk piros, úgy kacagnak, hogy szinte lángba borul körülöttük .minden. A terem másik sarkából átkiabálnak hozzánk: ,,Hé, a kezeték is járjon ám!” Mi pedig derülünk, mert tudják, Ihogy csak ugratás ez, hiszen a mi brigádunk az első. A lányoknak sokszor meséltem már az életemről, de nem unják. Néha váratlanul nevetnek, amikor pedig nincs is nevetnivaló ázom, amire emlékszem. Azt mondom, hogy tizenöten voltunk testvérek, ezen már nevetnek. „Hogy lehet annyi gyerek egy családban!” Mi annnyian voltunk. Kátránypapínral ibevont fabarakkban laktunk a város szélén. Sokan. A szolba, mint egy bélelt odú. Egymás hegyén-lhátán hemperegtünk. Az édesapám szomorú arccal járt-fcélt közöttünk, <a hangja akár a sóhajtás. Az édesapám örökös haragban állt mindenkivel. Hang nélkül, titdkzatos, őnemésato gondban üldögélt közöttünk, ha beesiteledett. Az asztalfőn ült, nézte, hogyan marakodunk az ételen. Ha megmérgesedett, Iközibánk vágott valamit. Ezeket én mind elmondtam már a lányaimnak. De ha csönd van, ha véletlenül hallgatunk, mert hiszen nincs mindig kedve az emlbennék, akkor ők kémek: meséljek. Meséljek? Ugyan, miről? Amit én mesélek, az .egy sem kitalált történet. A mi nagy családunkban annyi minden történt, ami valószerűtlen. Már önmagában az, hogy élni tudtunk. Hatrhétéves koráiban nálunk már .mindenki komoly kenyérkereső volt. Kisonakoztunk .az állomásra, lestük a vonatokat és 250 Mesélek az életemről
