Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Pesti János: Országúton (elbeszélés)
Jó-jó - szorít a férfi (karján ami (bajod lesz abból, hogy szegény anyu dicsekszik egy kicsit a szomszédoknak?! Kocsik jönnek, vakító a reflektoruk, Gábor egy pillanatra rájuk világít. .. aminek örülni lehet!” - nyom indulattal a pedálon, és alig érti a lányt. Balról benzinkút, a kék neon presszót jelez. Megáll, bemennek, isznak egy kávét Siófok előtt.- Maradjunk még! - szól a láiny, és az órájára néz. A sarokba húzódnak, Gábor mecsekit kér a kávék után. A rádióban tánezene szói, az apró helyiségben nincs töhb vendég. A lány feje a férfi vállán, s gondolatban folytatja, amit nem mert kimondani: „Tudod, mi volna a legegyszerűbb? Ha nem gyötörnénk egymást! Talákozitunk, kész. Egyedül voltam, ez az igazság. Otthon már nem, másutt még nem. Akkor jöttél! A változatossággal, az állandó, izgalmas feszültséggel. Az 'első hetekben gondolkodni sem hagytál. Azzal fűztél magadhoz igazán, hogy a tiéd lettem. Először! Egy lány ezt nagymama korábban sem felejtheti el. Azóta... lesem a a gondolatod is, hiszem, az a helyes, amit te akarsz. Meddig? i Tulajdonképpen alig ismerlek, munkád, barátaid, féleséged - semmit sem tudok róluk. Esténként a feleséged vár. Ha -nem mész, akkor is. Jó lenne látni, otthon hogyan viselkedsz. Például ma éjjel, miután fölsettenkedsz a lakásba.- Szervusz!- Szervusz.- Megjöttem!- Hol voltál?! Jaj, a többit legjobb el sem képzelni...! Én meg:- Anyu, pokoli volt az a imáitok 1 Majd’ ibediüztünk Klárival. Szegény anyu, újra mélegre teszi majd a vacsorát. Nem érdekli a matematika, a vizsgaeredmény sem, csak: a lánya találjon valami rendes, hozzáillő férjet. Hozzáillő... Hogy érted ezt, anyu?! Apu hozzád illett valaha? Elharapott meséidből másra emlékszem. Akkor meg hát... Mindegy! A végén menthetetlenül úgy érezzük, mindent másképp kellett volna. A „másképp” esetén meg... Én magyarázzam?! Persze, valamiről szólnom kellene. A Pisri-ügy. Szeretném, ha megmondhatnám, Gábor, a múltkor az övé lettem. Nem, nem hazudtam eddig, mostanában történt. A ,diilbás” — te így mondanád - én voltam. Az első negyedévi beszámolót ünnepeltük, szándékosan ittam sokat, hogy elmenjek hozzá, szakítani akartam veled, elismerem. Nem sikerült. Jotaban hozzád tartozom, 'mint eddig. Most már azt is tudom: örökre! Nagy szó? Lehet. Eddig hiányzott az én szókincsemből is. Gábor, te kinevetnél, pedig az életből már igen sókat tudók. Nemcsak nézek, látni 'is szoktam. Anyut, Klárit, .az embereket. Igen, téged is. A büszkeséged, a hiúságod, apró szokásaidat. Csak a imagaim helyét nem tudom megfejteni benned. Ne hidd, hogy a feleséged helyébe vágyam. Legalábbis nem feltétlenül. Pontosabban: nem a személyi igazolványodba kívánom a nevemet, azt volna jó elhinni, hogy szükséged van rám. Hogy énrám van szükséged! Gondolkodtál már ezen? 226
