Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Pesti János: Országúton (elbeszélés)
- Képtelenség! - tiltakozott ijedten hogy juthat eszedbe pont most?!- Hidd el, tudsz vezetni! Bárkinek bebizonyítom. Tessék, cseréljünk helyet! Látta, komolyan beszél, nem akarta bosszantani. Dehogy hitte volna, hogy az egész ilyen egyszerű. A sebességváltót először még a férfi kezelte, egy órával később rábízta azt is.- Ha direktbe tetted, csak az útra figyelj. Nem előzünk senkit, maradj jobb oldalon. A tandíjat leróhatod egy presszónál. Nem került rá sor, az előző esti tánc jutott Gábor eszébe.- Azt a fiút.. . szereted ?- Együtt járunk - rebbent meg. - Gsak újalhhain. Évfolyamtársam. Gábor visszavette a kormányt, szeime alatt élesen kiváltak a kiás karikák, egyik cigarettáról gyújtott a másikra.- Röhögj ki - szólt durván - vagy gondolj, amit akarsz, de választanod kell! - Később mondta, jóval halkabban: - A döntésedről nincsenek illúzióim. Nem válaszait, Gábor a kocsit hajszolta, a motorban valami kellemetlenül sípolt. Fonyód felé rohantak, kidurrant az első gumi. Ö megijedt nagyon, elváltozott Gábor színe is.- Rosszabbul is járhattunk volna - mentegetőzött - könnyelmű vagyok, látszott már a futófelület alatt a vászon. Tíz perc sem kell, kicserélem a kereket. Több baj nem lett, ugyanilyen hallgatagon folytatták az utat, mint most. Barbara nyugtalan, nem találja helyét. Hónapok óta szeretné kettőjük idolgát őszintén megbeszélni a férfival, de mindig máskorra napolja. Gyáva vagyok! - gondolja, és elhatározás fogan az agyában.- Nem haragszol, néhány percre kiszállnék! - késlelteti a kezdést. A szél kegyetlen, éppen csak megállnak, az utastér mégis kihűl. Gábor erősít az alapjáraton, túráztatja a motort, látszólag a bocsi köti le a figyelmét. A lány elmosolyodik, zenét keres a rádióban, a kétféle hangzavar egymással versenyez. Gyorsan megunj ák, ő elhallgattatja a zenét, a kocsi egyenletes tempóval gyorsul. Sötétedik, ég a városi lámpa, Gábor hajlított háttal ül, arcán ösztönös várakozás. Barbara a torkát köszörüli, fész- kelődik, erőlködve ügyel az összefüggő beszédre:- Otthon könyelműnek tartanak, pedig csupán arról van szó, hogy néhány dologban más a véleményem. Anyu szerint apámra ütöttem. Hallgat, üresen néz, tenyerét odacsúsztatja a férfi kezébe.- A rokonságom először az hökkentette meg, hogy Pestre mentem dolgozni. Naponként utaztam, a munkásszállásra nagybátyám segített be. Később iskola, sport, egyre ritkábban utaztam haza. Csodálkozni fogsz: legjobban ima is az iskolában érzem magam. Összeszoktunk, és valahogy az lettiiher napodként rájön, hogy új dolgok ragadnak rá. Persze - nevet - téged nem ez érdekel, pedig hidd el, evvel kell kezdenem. Miért? Mert ott, a többiek közt alakult ki az a meggyőződésem, hogy értelme csak aonák van, aminek teljes szívvel örülni lehet. A férfi rákapja a fejét, tudatában felerősödnek a lány szavai: „. .. Értelme csak annak van, aminek teljes szívvel örülni lehet.” A lány nem vesz észre semmit, a férfihoz hajol, fejét a karjára hajtja, úgy beszél tovább:- Minek ez a bizalmatlan, gyáva fontoskodás? Egyszerűen azt szeretném, ha a kedvem sóséra rontanád el. Kell-e az a fiú?! Téged szeretnéldk akkor is. A hetenként küldött leveleket, az összelopkodott félórákat, a kezed melegét, az ölelésed. Pisti? Haver. Es alibi egy kicsit. Kell, akivel mutatkozhat az ember. Mozi, színház, társaság. Hiába prédikáltok az egyenjogúságról, a lányok ma sem mehetnek afcárhová egyedül. Most meghívtam hozzánk - folytatja halkábban -, arra utazik, ha lejár a szabadsága.' 225
