Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Dávid József: Új kenyér (elbeszélés)

egy kis idő múlva azt mondom: ne gimplizz te édes fiam addig se, kipótolom ón neked a hiányzó 25 ezret. Úriember vagy te, vagy mi. Mérnök. Semmivel sem alábbivaló, mint Bodnár Pista fia, vagy a Zalkutszlky Jóskáé, akik már autóval 'járnak. Vedd csak meg te is miméi hamanabb.Hát ugye - törölt iszát a bajuszáról egy huinoultkás mosolyt jól zártuk a tavalyi évet, a háztáji is szépen hozott, miért ne segítsék a fiamon, ha már egyszer ez az ótó az istene.

Koccintottunk. Aztán Turján Gabi kezdett beszélni:- Az enyém nem desz ilyan vidám, mint a Péteré volt - szerénykedett -, de nekem a múltból ez a legfelejthetetlenebb.

Amikor az öreg Tirpákot agyonütötte a bánya, azt mondtam, ón nem várom meg, hogy előbb-utóbb engem is lecsapjon, pedig akikor még mint 14 éves gyerek, csak földeltem. Elindultam aztán a városiba, szerencsiét próbáim. Hosszú heteken át alkalmi munkák után egy pékségbe kerültem kifutónak. Hordtam a kenyeret a kisebb boltokba, így egy nyomortanyára is. Itt is volt két szatócs. Amíg az egyikbe bevittem az illatos, szép, piroshéjú kenyeret, addig a kintlevő öt-hatot a myomortelepi 'gyerekék megtördelték. Ügy néztek ki, mintha 'disznók rágták volna körül. Szaladtam utánuk, de jól helybenhagytak. Tehetetlenségemben az árókparton sírdogáltam egy darabig, ök tisztes távolságból figyeltek. Egyszer odakiáltott az egyik: nem akarsz focizni? Gyere, beveszünk. Játszani, amikor meg is tudtam volna ölni őket? De végül is engedtem a csábításnak, s 'este sötétedésig rúgtuk a rongylábdát. A félidő köziben persze az .öt kenyeret az utolsó morzsáig befalüuk. Talán mondanom 'sem kell, hogy a főnököim megpofozott, s azonnal kirúgott. Visszaballagtam a telepre. Befogadtak. Egy kazánfűtőnél laktam fél évig. Szenet, fát jártunk lopni az iparvágányra. Később agy öreg szaki szerzett be lakatosinasuak a gyáriba.- Befejezted? - kérdeztem.- Talán nem elég kerek? - nézett rám egy kis sértődöttséggel Gabi, majd megjegyezte: - mondtam nektek, hogy ón . ..- Jól van - torkollta le Rozika -, mondd a másikat.

Gabi így folytatta:- Tudjátok, hogy már a felszabadulás után Pestre kerültem. A sógorom bevitt az Északi Főműhelybe. Akkor már szervezett munkás voltam, de >a kommunista pártról csak a sógoromtól hallottam valamit. Akkor tudtam meg, hogy az illegális szervezetben dolgozott, amikor 44 áprilisában letartóztatták. Később internálták. Engem is bevitték, de néhány nap múlva szabadon bocsátottak, imivdl csakugyan nem tudtam semmiről. Azt csak sejtettem, ott bent a faggatás alatt, majd később jöttem rá, hogy azok a csomagok, amiket időnként velem küldözgetett különböző diniekre a sógor, röpcédulákat tartalmaztak. Na de, ez a múlthoz tartozik. Ámbár, ebből egyenesen következük, hogy akkor már imagam is sejtettem azt az utat, amin a felszabadulás után el kellett indulni. És most ijön ia sztori: még élek .. .

Pillanatnyi csend után kezdtünk 'méltatlankodni: ne hülyéskedj, Gabi!- Nem tudok izgalmas történeteket előadni.- És amikor államosítottad azt a gyárat, ahol te lettél az igazgató? Később meg, amikor elvégezted az egyetemet, s mint főmérnök...- De minek kell erről ma már beszélni? Különösen magunk között.- Na jó, de nem így egyeztünk meg - hadonászott Kéri Lad. - A másodikat miért hagytad abba?- Mert értelmiségi lett - csípett Gabi felé Rozika.- Gyerekek - csattant a hangom -, ne komolykodjatok.

Gabi nem sértődött meg. További unszolásra azt ígérte, hogy letörleszti az adósságát, de most folytassa más.

215