Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Bereményi Géza: Linczényiéknél voltam a minap (elbeszélés)

két. De ez ;s azonnal Iképtelenstégn-ek tűnt számomra, hiszen Elemért nem érdekelhette ilyesmi, ezt már akkor megállapítottam. Azzal a félbeszakadt mondattal küszködtem még mindig. Edit tekintetét is magamon éreztem és nem tudtam megszólalni. Ott ültem a két néma emberrel, az asztalon a vacsora maradéka, körülöttem jövendő otthonom falai. Azt hiszem, nagy vereség volt az az este, az első vereség a rákövetkező sok közül.- Végül Elemér felállt, megköszönte a vacsorát és jóéjszakát kívánt. Aznap éjjel úgy szorítottam magamhoz Editet, mint egyetlen biztos pontot ebben a fenyegető lakásban, és csodálkozva vettem észre, hogy ő is hasonlóképpen viszonozza.

Edit benyitott az üres üvegekért. Linczémyi rápillantott a felesége után becsukódó ajtóra, majd töltött mindkettőnknek. Láttam rajta a rendkívüli igyekezetét, szerette volna, ha ezek az események engem is felkavarnának, úgy, mint őt, és ez egy kicsit mulattatott is, meg résztvevő figyelmeim is csökkentette.- Aztán elkezdődött hármunk közös .élete. Persze másnap reggel minden egyszerűbb és biztosáhb volt, de szégyenkezve vettem észre, hogy hangom rekedt, amikor Elemérnek köszönök az előszobában. Nem viszonozta köszönésem, erre már dühös lettem, faragatlan, pimasz embernek neveztem magamban, ugyanakkor megállapítottam, hogy ezentúl korábban kell felkelnem, ha a találkozást el akarom kerülni. Ügy látszik, velem egyiidőben indul munkáiba.- Este Edit szörnyű vacsorát főzött, de igyekezete annyira meghatott, hogy lefutottam az üveg borért. Zene szólt a rádióban, odalkinn havas volt az utca és én Edit bőrét csókoltam ott, ahol válla és nyaka találkozik. Edit halkan nevetett. Igen érzékeny a bőre, különösen azon a részen, s ha ott megcsókolom, feje hátracsuklik, nevetgél és düninyög, a szeme elmerevedik. Szép esténk volt, csak az zavarta meg, hogy egyszer Elemért hallottam vécére menni. Önkéntelenül lehalkítottam a hangom, akkor még azt hittem, azért, mert nem szoktam meg idegenek zavaró jelenlétét, amikor kicsit elengedem magam. Edit viszont hangosan nevetni kezdett, valószínűleg ugyanazért, de úgy tűnt, hamar megfeledkezik az egészről és ez engem is megnyugtatott.- Egy hétig voltam nyugodt. Aztán Edit szokatlan viselkedése ébresztett rá, hogy valami elkerülhette a figyelmemet. Edit nagyszerű az ágyban, egyben nagyon érzékeny is, ezért éjszakánként figyelhettem meg, mi a véleménye az aznap történtekről. Nos, már mézesheteink kezdetén észrevettem, hogy erőlködve próbálja legyőzni gondolatait, melyek megmerevítették testét, elterelték figyelmét kettőnkről. Valami bántotta, de ő soha nem szokott beszélni, mindig nekem kellett nyomozni, tépelődni rajta. Szokatlan viselkedése megijesztett, .de meglepetésem még ijedtségemen is túlnőtt, amikor egyik este, teljesen önként, kijelentette, hogy .elviselhetetlennek érzi Elemér jelenlétét. Nem szívesen használt ilyen komoly szavakat, ezért még inkább meghökkentem. Elmondta, hogy Elemér már kora délután hazaérkezik és tudatosan a sarkába szegődik. A konyha közös terület, ide ül le cipőt tisztítani, míg Edit a vacsorát főzi. Egy szó sem esik, de Edit hátában érzi albérlőnk ijesztő tekintetét. Már két alkalommal az is megtörtént, hogy Elemér hátulról váratlanul átkarolta feleségeimet, de csak arcát simogatta és a haját.- Edit indulatos kifakadása közben Elemér lépteit hallottam, öntudatlan mozdulattal befogtam a száját, de ő dühösen ellökte a kezem és mégj óbban felemelte a hangját. Tudtam, hogy valamiféle megoldást követel tőlem, és ez fcétségbeejtett. Első éjszakánk volt, amikor elaludtunk, anélkül, hogy egymáshoz értünk volna.- Nézd, tudom, hogy mindez nevetségesnek tűnhet a szó általánosan elfogadott értelmében, szóval képtelenségnek tűnhet, hogy egy csillogó cipőjű gépkocsivezető, aki ráadásul éjjeLnappal svájcisapkát visel hatalmas koponyáján, iennyire rátelepedett az életünkre és jóváteheteden cselekedetekre ragadtatott minket. Tudóm ón ezt. De

207