Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Paku Imre: Váci Mihály 1926-1970
Aid ennyire árnyaltan tudott szólni, hatni, az mindenképpen méltó az emlékezetre: ő csak annyit kér 'magának az utókortól, mint amennyiről igen szerényen szól a Mint a példabeszédben című versében: En úgy szeretnék népem mesélő emlékezetében pár szóban megmaradni, ahogy ma a beszédben példa- s bölcsességképpen közmondást szoktak bólogatni. Váci Mihály költészetének aranytartaléka, nemes fedezete az ő szép szárnyalása, folytonos fölfelé ívelése, időálló eszmék érlelése, sajátos fcúldetéstudatának gondos ápolása, féltő gondozása: önismeret. Szinte mindent tudott magáról, várható sorsáról: Mielőtt meghalok, még utoljára majd elutazom egyszer nyíló falukba, felpánllikázott sörényű szelekkel. Mielőtt meghalok, még kinyitom az ablakom, az égte nézek, s a lelkem elviszi egy tavaszba szálló nyers-szavú vadliba-ének! (Mielőtt meghalok) Egy másik búcsúdallamát - a Százhúszat verő szív című költeményének alábbi sorait - nem lehet ma, szomorú halálának történetét is ismerve, mély meghatódás nélkül olvasni : Ügy éltem én, ahogy itt élni kell, ahogy érdemes élni! Egy emberöltőt éltem - de a sorsom történelem és ezerévnyi! Joggal mondhatta, bizton jelenthette ki, hogy élete része lett a történelemnek, hiszen a mostani megújuló életnek volt a koronatanúja, munkása és magasra emelkedett példája a jobbnak, nem kísérlet az ő élete, hanem felemelő eredmény, egyenes emelkedés és múltját idéző megmaradás, szeme láttára szűnt meg szabolcsi népének évezredes nyomora, szenvedése. Szerénykedik, amikor sírversében így jellemzi magát: Itt nyugszik Váci Mihály, a nyíregyházi. Nem volt kicsi, sem óriási. Sem átlag nem volt, sem típus, különb volt, mint a tipikus. Mielőtt meghalt, messze szállott, mint a madár, érkezését eget kémlelő vietnamiak - köztük költőbarátai - várták, de ő fólholtan ért földet. Halála madárhalál - költőhalál. ..: a szárnyalás halála. PAKU IMRE 204
