Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Paku Imre: Váci Mihály 1926-1970
Váci Mihály 1926-1910 Eget kémlelő rideg pásztorok kemény szíve rendesen akkor dobban fájdalmasan nagyot, amikor egy magasban kerengő madár egyszerre csak holtan eléjük esik, ilyenkor többnyire azt szőkéik megható tton mondogatni: szegénykének megszakadt a szíve! Valóban úgy is lehet, íbiszen röpke pillanatokkal korábban még lassú, méltóságteljes szárny- mozdulatokkal, az ég kékjében úszó madár ahogy hirtelen, suhogva, hull a földre, robogó, gyors esése égy tűnik, mintha valamilyen télyiilági kődarab vágódott volna a szikkadt mezőre; a kőmadár teste még meleg, a szíve azonban már nem dobban. Madárfaalál - költőhalál...: a szárnyalás halála. Váci Mihály évek óta magasan szárnyalt, fenn körözött költészete világának tiszta kék egében, onnan zuhant le a halál karjai közé. Elmúlása költőhöz méltó, költő sorsa meghatókban nem zárulhatott, mint az övé: magaépítette eszmei emelvényről mélyre látott, de a mélység - rémítő halálfélelem - vonzotta őt és váratlanul magához ölelte. Nem ámuló mezei pásztoilhad, hanem egy ország, egész hazája, döbbent meg aláesése láttán: benne egy különlegesen világító, közegeken átható fény lobbant fel. A magyar olvasóközönség nagyobbik, súlyosabbik fele, válogatott rétege jól ismerte és sokra becsülte az ő tartalmas, választékos, ám mégis szerény egyéniségét. Szókimondásáért még ellenfelei is tisztelték. Nyílt, tiszta személyisége általánosan hatott és vonzott, olykor taszított is. Mindössze sikereiért neheztelték rá rövidlátó kortársai, sanyarú sorsát, belső égését azonban egyikük sem vállalta volna. Bmlbersors költősorsiba torkollott, egyik a másiknak feltétele és értelme: tiszta, tökéletes teljesség. Valódi életművet hagyott hátra: élete műveiben, művei életében tükröződik, egyik fedezete a másiknak: érdekes, értékes egyénisége e kettőben láttatik meg. Lídkusd fejlődésének különböző fokozatait nem kell (behatóbban keresni, elemezni, önként megmutatkoznak azok kötetei sorrendjében, ez a körülmény is azt mutatja, hogy <a teljesedést, tökéletesedést feltűnően nem hajszolta, egyáltalán nem erőszakolta. Szabadon engedte érvényesülni magában a hagyományos, a korszerű és az időparancsolta követelményeket. A jól megírt vers szoros igényéből nem engedett: Csak az szóljon, ki érzi azt,- ha néma marad, valami nagy és szent dolgot elmulaszd. Költő, csak azt mondd el, ami oly fontos, hogy embertelenség lenne azt el nem mondani. S mit szólsz - a gondolatot mindég mért, elhelyezett szavak tartsák, mint pillérek a hidak ívét, mikből ha több van - nem merész az ív - de egyet elvesznek, a semmibe hull az egész. (Pillérek) E korai verse költészetének kezdeti fokán már megmutatja, hogy a költemény (bordázata, szerves szerkezete, a mértani számítottság nem inoghat meg, mert különben ama bi200
