Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Tarabó Zoltán: Répcelak - rekviem után
A koronatanúk .. . zott. Kossuth-díjas, Európa-hírű szaktekintély, s számos más szakértő - vád szakértőinek - véleményét támadta meg rendre, s ilyenkor a bíróság - amelynek figyelmét a legapróbb részletek sem kerülték el - újabb vizsgálatokat rendelt el. A per menete során rendre igazolódott: az esetek zömében- a szakértőknek volt igazuk s egy-egy újabb tény (amelynek felkutatását a mérnök-vádlott kérte) nem mellette, de ellene beszélt... A tárgyalást viszont időben „sikerült kitolnia...” Kétségtelen joga volt hozzá a mérnök-vádlottnak, hogy érveljen, vitatkozzék. Ám a kívülállóban - hallgatva a vitákat - megfogalmazódhatott egy kérdés, nevezetesen: vajon (bekövetkezett volna a robbanás akkor is, ha annyi energiát fektetnek annak idején a felrobbant tartályok anyagának felkutatásába, azok elkészítésébe, a technológia hibáinak (kiszűréséibe stb., mint amennyit a mérnök-vádlott önmaga „megvédésére” fordított?! lógósnak vélt feltételezések helyett azonban inkább a tényekről. Tanúvallomásként hangzott el - s (bizonyos szemlélet jellemzésére (használta e tényt vádibeszédében az ügyész is hogy amikor a répcelakiak pénzért kopogtattak, mondván, hogy „igazi” gyárat csináljanak a korszerűtlen helyett, rendre elutasították őket, mondván: „Mit akartok, hiszen ti csak egy kis szódavízgyár vagytok!. ..” A répcelaki szénsavgyár fiatal üzem, a robbanás időpontjában nem volt több tízévesnél. A per minden szónál jobban bizonyította: így is kezelték. Gyerekként. Hogy mennyire nélkülözhetetlen üzeme Répcelak az országnak, azt ma - azt hiszem - senkinek sem kell különösképpen bizonygatni. Gyakran jártam az üzemiben a tragédia után is. Sokszor megálltam a telexgép előtt, amely szinte vég nélkül vette 159
