Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Maros Dénes: Kószálás ipari partokon II.
Rövidesen Budapestre jött a Lengyel Visszatelepítési Bizottság, mellyel a Nemzetközi Vöröskereszt Lengyel Osztályának titkáraként szorosan együttműködtem. Pesten az egyik laktanyában egy átmeneti tábor létesült, s onnan már vagonokban utaztak a mindenfelől jövő menekültek és internáltak, akik a magyar lakosság segítségével átvészelték a telet. A búcsúzás mindenütt nehéz volt. Nekünk még a Becsből jövő vonatokkal is foglalkoznunk kellett, mert az Ausztriában és Dél-Németországiban levő táborokból a lengyeleket Pesten át irányították haza. Sok beteg akadt, akiket kórházakba kellett szállíttatnunk. Sajnos némelyiket el is temettük. 1945 novemberében indultam Varsóba, hogy a Lengyel Vöröskereszttel felvegyem a kapcsolatot. Megbízást kaptam lengyel lapoktól, hogy tudósítójuk legyek. Véglegesen csak 1947 júniusában kerültem haza, mert mikor Pestre jött a Lengyel Követség, tolmácsként kellett segítenem nekik. A magyar kormány 1945. november 22-én a következő írást kia,pta Varsóból, a lengyel külügyminisztertől: ,,A lengyel menekültek hazajuttatásának befejezésével a Lengyel Köztársasági Kormány nevében őszinte fcöszönetünket fejezzük ki mind a hatékony segítségért és támogatásért, melyet a magyar hatóságok a lengyel állampolgárok hazaszállításával kapcsolatban nyújtottak, mind pedig azért a -rendkívül megbecsült, szíves vendéglátásért, amelyet honfitársai-nlk élveztek.” Persze, a (hálát -nehéz szavakba önteni. Lehetetlen felsorolni mindazokat, aikik akkor segítettek, mert szinte Magyarország egész lakossága nyújtotta felénk segítő kezét. MAROS DÉNES Kószálás ipari partokon 11. Magyar Vagon- és Gépgyár Nagyszentján-osnál támad az az ötletem, hogy idegenként érkezem Győrbe. Minek zavarjanak a városban töltött évek emlékei? Győrszentiván-nál már kezdem elfelejteni a Magyar Vagon- és Gépgyár néhány -éve még minden nap látott irodaépületét. Ahogy jövök fel a vasúti aluljáróból, -a lépcső végében álló vasutas arcát nézem. Gyűrött, keserű arc. Az egyenzakó f-élujja visszatűzve. Egykor vagonokat kapcsolhatott össze, talán megcsúszott. Szótlanul megyek el mellette. A városi tanács épületét a mesz- sziről érkezettek kíváncsiságával bámulom. Újságíróként és ügyfélként egyaránt vé- giglépkedtem már folyosóin. Mindig lábújjih-egyan. Szerettem vdl-na feljutni a torony tetejére, ide restelltem szólni érte. A reggeli gyors utasai megtalálják mellettem várakozó szeretteiket. (Kora délelőtt mindig naiv vagyok és jóhiszemű.) Negyvenéves férfi spriccelt, átmeneti kabátban. Megszólítom: 138
