Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Zdzislaw Antoniewicz: Kétezer nap Magyarországon
Ezen az éjszakán az országát teljes szélességében hömpölygött délkelet felé a katonaság minden fegyverneme: tüzérség, mely nem mehetett a frontra, mert hiányoztak a gránátok; híradó és utász egységek, sőt tankok is, mert nem volt benzinjük. A hitleristák a benzintartályokat az első napon lebombázták. Ebben a tömegben, esőben, elvesztettem a társaimat, egy motoros tartalékos kivételével. Éjfél után egy faluban aludtunk. Reggel már majdnem üres volt az országút. Gyorsan elértük Koilomyjat. Ott tudtuk meg, hogy szövetségesünk - a megállapodás ellenére - internálta odaérkezett kormányunknak egyes tagjait és rosszul bánik katonáinkkal. A keresztúton az útjelző még két irányt mutatott: vissza Lwowba, német kézbe, vagy a magyar határ felé. Nem haboztunk. Megint zsúfolttá vált az út. A határnál egy lengyel tábornok búcsúzott a katonáktól. Bátorított mindenkit:- Menjetek csak át! A magyarok szívesen fogadnak. Ök együtt éreznek velünk. Ne búsuljatok, visszajövünk még! De mi ketten még gondolkoztunk. Értelmezgettük a hadijelentéstíket. Varsó még ellenáll. De hogy tudunk odajutni ilyen messziről, miikor az egész országot elözönlötték már Hitler csapatai? Azért voltak, akik megfordultak, egyesek pedig, gondolván, hogy már minden elveszett, véget vetettek életüknek. Kőrösmező előtt magyar katonák állták. Lengyelül és szlovákul beszéltek hozzánk:- Szíveskedjetek ide letenni a fegyvereiteket, civilék fáradjanak balra, a katonák jobbra. Mivel sötétkék repülős egyenruháim elütött az általánosan hordott khakiszíntől, sikerült a civilekhez csatlakoznom. Állomásra érkeztünk, ahol vagonok állták útra készen. Indulás -előtt mindenki kenyeret és jókora szalonnát kapott. Valóságos áldás volt ez, hiszen éheztünk: pár nappal előbb minden ellátás megszűnt. Minket, -mivel motoron voltunk, egy hosszú gópfcocsioszlophoz csatoltak. Indulás előtt még egy boldog percem volt. Az úton zsebkendőt találtam. Ügy vettem fel, mint valami kincset, hiszen egy -szál ruhában voltam, szegény, mint ia templom egere. Minden holmim a -laktanyában maradt... Az oszloptól elszakadtam, nem volt hova -sietnem. Parasztoknál aludtam, mindenütt -szívesen fogadtak, kedves vendégük voltam. Előfordult, -hogy fogadóba hívtak, borral kínáltak. Am-i legjobban meghatott: n-elm -egy magyar erUber elénekelte a lengyel himnuszt: „Nincs még veszve Lengyelország, amíg mi élünk. ..” Csak akkor tudtam meg, hogy a magyar iskolákban tanítják. .. Miskolcon összegyűjtötték az egyedül vándorlókat. Egy huszárlaktanyába irányítottak. Mielőtt még oda jutottam és ott védőoltást kaptam, felkerestem a helyi lap szerkesztőségét.- Nem sok hiányzott ahhoz, -hogy a fel-énlk vezető utat is elzárják - mondták a miskoloi újságírók — H-iüler már a háború (kitörése előtt követelte tőlünk, hogy enged- jük át csapatait magyar területen, hogy Lengyelországot a közös magyar-lengyel határon át támadhassa meg.- Hiszen akkor nem juthattunk volna se Romániába, sem Magyarországra. Pedig a menekültek közül sok olyan akadt, akit politikai múltja vagy zsidó származása miatt a Gestapo azonnal letartóztatott volna... A magyar kormány nem ijedt meg Hitlertől?- Mindenütt vannak lengyellbarátök, minden minisztériumban, minden hivatalban. Az ő jóvöltukból és a közvélemény nyomására Hitlernek nemcs-ák nemet mondtak, de azt is Berlin értésére adták, ihogy amennyiben a német hadsereg átlépi a magyar határt, katonai ellenállásiba fog ütközni . . . Különben ma Pestről jöttem . . ,- Ott mi újság van? 130
