Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Thiery Árpád: Nagyhét (elbeszélés)

igában: igazán megnézhetném azt a helyet, ahol annyi minden történt velem, és közben mind erősebb vágyat érzett, hogy mielőbb viszontlássa a tanyát a homok- tenger közepén, a két -szilvafát a kamraszállás előtt, a szomszéd tanyát egy lány elmosódott képével, és a kövidinka, a kadarka, a piros szlan'kamenka távolba vesző párhuzamos sorait.

A keskanyvasút a MÁV-állomás -ráktárai elől indult a homoki szőlők felé. Frank jegyet váltott, nem -úgy, mint húsz éve. Elhelyezkedett a hátsó kocsiban, és türelmetlenül várta a vonat indulását. A kocsik árnyékában tanyasi asszonyok hűsöltek. Délben tizenkettőkor a kalauz sípoln-i kezdett, és -a régi tolatómozdony nagy füstöket eregetve megrántotta a két személy- és három teherkocsiból álló kis vonatot. Frankot izgatottság fogta el, már-már riadalom volt ez, mint amikor az ember rádöbben, hogy ostobasága (miatt többé nincs mód a visszafordulásra. Kibámult a lehúzott ablak üres négyszögén, s nézte, ahogy kétoldalt elmaradoztak a kisváros kőházai, azután a kertek következtek, végül pedig a kis mozdony ibefúrta magát a cseresznyefák alagútiába. Franknak úgy tűnt: a gyümölcsfák meleg csendjéből az anyja figyel rá, csontkaretes -szemüvege megcsillan, ritkuló ősz haja a vonatfüsttel együtt lekben utánuk. Maga -előtt látta, míg -élt, epebánta-lmaival küszködve, arcát a kezébe temetve, amint fukar nővéreit szidta, -és Frank ilyenkor tudta, hogy az -egész cirkusznak egy csöndes szemrehányás lesz a vége: ó, fiam, ha már az apád meghalt, legalább te előbb -születtél volna, hogy megmutathatnád nekik. ..

Frank az utolsó tanítási napon azt mondta az osztályban: nem érek -rá a húsvéti -szünetben. Van egy nagybátyám vidéken, elmegyek hozzá. Különben lova is van, tehát lovagolni -is fogók. Otthon rövid levelet hagyott hátra: „Egy hét .múlva visszajövök. A húsvéti szünet végére (biztosan.” Az anyja egész este-a lépcsőház aljában sirdogált. A fuvaros özvegye állt mellette, aki -évek óta arra várt, hogy Frank anyját a lakók előtt egyszer majd a ibarátn-őj-ének szólíthatja. A helyzetet -mélyen átérezve állt ott, -s hallgatott, míg Frank anyj-a tehetetlenül hajtogatta: ez még sohase fordult -elő, hogy szó nélkül, -istenem, -ez még -sohasem. . .

Frank azokban az órákban már messze járt a vonattal, és azt ismételgette -magában: -nem fordulhatok vissza! Ö az anyám, mindent neki -köszönhetek, és -egész idáig úgy éreztem, hogy teljesen egy vagyunk mi ketten, nélküle megszűnők élni, és egy dolgom van csak, hogy hasonlítsak hozzá. De ennék most véget kell vetni!... Elborult az arca: az anyja kezében egy ételhordót pillantott meg. Legfelül egy szelet rántott hús száradt -az aiumín-iumifedőn. Az alsó edényekben híg krumpli-leves lötyögött. Az anyja -párás szemmel -nézett -rá:- A húst Ottó tisztelendő úr küldi a születésnapodra. Azt mondta, ezután mindig fog küldeni valamit, csak menj be hozzá.

Frank ettől a naptól kezdve a tanítás utáni órákat csavargással töltötte. A városban bolyongott, elidőzve a vigasztalan háborús romok előtt, rábámulva a gondozatlan külsejű, lesoványodott emberekre, akikről szerette volna tudni, hogyan viselkednének az ő (helyében. Először azt -gondolta könnyedén: legfeljebb kimaradok egy évre az iskolából, egy év az semmi, de akkor fájdalmasan megjelent a szeptember s a venisancte az örömmel, hogy ismét eg)ütt vannak, és a biztonsággal, hogy ott folytathatják, ahol abbahagyták. Egyik nap a postahivatal falán papínhirdetésre bukkant: „Szőlőmben tavaszi -munkára férfierőt alkalmazok. M-unkábér borban fizetve. Jelentkezés C.-en Kántornál, Fúrj utca 6.” Frank csaknem meglepetten állt a hirdetés előtt, -mintha egy -addig -megfejthetetlen titok lepleződött volna le előtte, és azt -gondolta: hetven kilométer nem a világ, -ezt még le is gyalogolhatom.

Nyolc kilométernél, egy megállóval a tanya előtt leszállt a keskenyvasútról. Megvárta, míg a vicinális messze kígyózott a forró homokon, lassan elbizonytalankod4