Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - Pósfai H. János: Találkozások (elbeszélés)

- Hallja néném, vendég jön.- Ugyan, ki jönne?- Ügy látom, ide tart a gróf úr.- Micsoda? - kapta magát anyám és kikukuaskált az udvarra nyíló ablakon. Biz’ isten a gróf jött át a major -hatalmas udvarán. Anyám kikapta -néném kezéből a cirókseprűt, a hajába tépett szegénynek, hogy nem iparkodott jobban. A szemetet a szoba közepéről az ágyak alá seperte, a kabátokat, a levetett ingéket, a ruhadarabokat, melyeket szanaszét szórtak a szobában, egylbenyalábolta és az összecsukható vaságy tartójába dugta. Az asztal is tele volt. Arról a néném sorakoztatta le villámgyorsan a bögréket, cseréptányérokat, meg a talyigakerék nagyságú kenyér megmaradt darabját.

Rend lett, mire odaért a gróf. Nem kopogott, csak benyitott az ajtón. Megállt a küszöbön, hagyta, hogy az édesanyám meg a néném megcsókolja a kezét. A mál- tóságos úr körbahordozta szemét a szobánkon. Nézte a rozzant ómáriuimot, -a sublótot, a rengeteg ágyat, heverőt, lakodalmi méretű -asztalt, amely -sZétt-erpesZkadett a szoba közepén. Megnézte a temérdek képet a falon. Szentek -sorakoztak egymás mellett: kis -szent Teréz, Nepomuki Szent János, Mária és Jézus. Az utca felőli ablakok közt szüleim házassági képe, -alatta Ferenc Jóska hófehér pajesszal.-Ezdket nézegette a gróf, majd lépett kettőt és megállt a bölcsőnk -előtt. Talán tetszett -neki a két hajszálnyira egyforma gyerek, vagy túl érdékesn-eik, -egzotikusnak találhatta a lakást? A bölcsőre hajolt és hangosan el-n-evette imagát.- Kutykurutty - motyogta, s a szobában levők visisziafojtott lélegzettel figyelték.

Kicsivel később aztán el -is ment, anyámtól -megkérdezte, -jól érzi-e ma-gát, s többet nem is szólt. A családiban viszont szállóigévé vált -a kutykuru-tty. Az -édesapám - akinek déliben elmesélték a látogatást, minden -részletre aprólékosan kitérve, úgy, hogy később már maga is úgy -adta tovább, mintha jelen lett völ-na - esetenként £ö- lénk hajolt, s a bajusza alól felénk csücsörítette: kutykurutty.

Kutykurutty, kutykurutty - ez maradt ránk a gróf ezredestől.

A történeti hűség kedvéért persze el kell még mondani, hogy a látogatás után a béresgazda behívatta apámat, s kinevezte parádésk-oosisnak. A magtáros fciméretett neki két -mázsa búzát, egy mázsa -rozsot juttatáson felül. Amikor apám hazajött a hírrel, jóformán szólni sem tudott az örömtől. Csak ennyit -mondott anyámnak:- Te anyjuk, ez a gróf megbolondult.

A gróf azán még azon az őszön beköltözött a városba. Attól kezdve -nem is nagyon látták a majorban. A cselédek sajnálták, legkiváltfcéppen apám, aki visszament az ököristállóba béresnek. T-engelic úrnak -nem volt szüksége parádéskocsisra.

Mikor már felcseperedtünk, gyakran emlegettük a grófot.- Az egy fáintos ember volt - mondtuk apámmal. Vártuk, hogy -egyszer majd átporzik ,a falun: sarkantyúi csizmában, -sujtásos, arany zsinóros mentében, a gyerekvilág által ki-színezett, ruganyos hintáján. De nem jött. Elmosta az idő. Mes-ser- scblmidtek húztak át az égen, fürge vadászgépek bukfenceztek a levegőben. S mikorra igazán kitavaszodott, már senki sem gondolt a grófra.

I960.

Előkelő tartású, szikár férfi a gróf, a felületes szemlélő -könnyen -azt hihetn-é: pózol. Mozdulatai kimértek, de egyáltalán nem -mesterkéltek. Mosolyog. Ráncok futnak a szeme köré, -mitől a tekintete valamivel határozottabb, majdnem -szi-gorú. A másodpercek töredék-eben megmértük egymást. Fogalma sincs, honnan jöttem, -miért jöt-