Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Sarkady Sándor: Lenin
megalkuvó, aki nem merte júliusban a tálcán kínált hatalmat sem átvenni; ki volt a felelőtlen, aki október 24-én éjjel nem várta be a Központi Bizottság engedélyét és elindult a Szmolnijba? Ki volt a forradalom árulófa, amikor kierőszakolta a foretli- tovszki békét, kiből lett kapitalista kiskereskedő az új gazdasági politika éveiben, s ki volt a megmosolyogni való fantaszta, aki villamosítani akarta az ázsiai pusztákat? Ez mind Lenin volt. Nem a megalkuvó, hanem a következetes, aki „száz alakban százszor volt szabad” (Ady), mert a felismert szükségszerűséghez mindig csapást vágott a lehetségesen át. A lehetségesen belül pedig - szavahihető tanú van rá - mindig vele volt az embersége. Gorkij írja egyik levelében Romain Rollandnak: „Én tudom, hogy ő az embereket szerette, nem pedig az eszméket, tudja Ön azt, hogyan gyúrta, alakítgatta az eszméket, ha a nép érdeke ezt megkövetelte!” Szerep és személyiség A feladatok a közéletben nemcsak sokasodnak, hanem a különböző posztokon különbözőképpen is jelentkeznek. A személyiség jelentősége a közösség szempontjából annál nagyabb, minél több társadalmi elvárásnak, minél több „szerep”-nek tud megfelelni. Lenin speciális képességei igen széles körű általános tehetségen alapultak. Azonban így is óriási erőfeszítésébe kellett, hogy kerüljön az az örökös cselekvési készenlét, mely magatartását jellemezte. „Én sem kormányoztam sóba államot - mondta egyszer új feladatkörüktől visszahőkölő beosztottjainak mégis mindent meg kell tennem, hogy méltónak bizonyuljak. . .” Szerepeinek félelmetes skálájáról fogalmat alkothatunk, ha csak egyetlen pillantást is vetünk az időszak általános problémáira. Háborúban legyöngült ország, fejletlen ipar, faekés mezőgazdaság, éhínség, analfabétizmus. Polgárháború, intervenció, nemzetiségi kérdés. Tőkeszegénység és az árutermelés szükségessége. A tőkés gazdasági kapcsolatok szükségessége és majdnem teljes lehetetlensége. Káröröm és jó szándékú értetlenség stb. Nem egy embernek való feladatok. Mint ahogy senki - Lenin se - birkózhatott volna meg velük egymagában. Tagadhatatlan azonban, hogy konkrét vetületeklben és személyesen találkozott össze a felsorolt általános feladatok mindegyikével, s imponáló az az otthonosság, amellyel szerepköreiben mozgott. Közgazdász, kül- és belpolitikus; filozófus és kultúrpolittikus, alkotmányjogi és hadi szakértő stb. Az ország ügyeiben három idegen nyelven tárgyal. Akár egy kormány kitelne a fejéből. A nagy kor és a kornagyság kivételes találkozása? - Kétségkívül. Azonban az alapvető „egybeesésék” mellett is naiv gondolat lenne azt hinni, hogy a kor és bárki tökéletesen megfelelhetnek egymásnak. Ilyen egybeeséseket nem ismer a gyakorlat. Gondoljunk csak Szkorohodov „lázadó” szavaira, aki a természetével össze nem férő Cseka-megbízatása miatt panaszkodik Gorkijnak, majd hirtelen hangot vált s tűnődve-szégyenkezve teszi hozzá: „... ha eszembe jut, hogy hiszen Leninnek is bizonyára gyakran a szárnya mögé kell rejtenie a lelkét, akkor szégyenkezem gyengeségem miatt”. Igen, Lenin személyiségén is szükségképpen torzított a kor. Belső viharairól azonban - mondják - úgy tudott hallgatni, mint senki más. Mégis - tudjuk - szeretett volna néha „kedves ostobaságokat mondani”, „megcirógatni az embereket” s ehelyett ütött kíméletlenül, szerette volna a puskalövések helyett az Apassionátát hallgatni, s többet olvasni Hegelt, mint a hadijelentéseket. Szívesebben forgatta volna Gorkij regényeit, mint Gorkij „kérelmeinek” és panaszos 105
