Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Sarkady Sándor: Lenin
A kérdés .mégis minduntalan visszatér: igaza volt-e Leninnek? Érdemes volt-e siettetni az időt? Gazdasági és kulturális alapok nélkül imár egyetlen forradalom is óriási előrefutás a társadalom életében, hát még kettő! Behozható, utolérhető ez a roppant lemaradás anélkül, hogy a visszalépés reménytelenül be ne következzék? Avagy talán a hadikommunizmus és az új gazdasági politika nem éppen erről a kényszerű visszalépésről árulkodik? A kjérdések logikusak, csak a legfontosabbat hagyják figyelmen kívül: a visszalépés a hatalom birtokában történt. A külső és a belső erők már nem akadályozhatták régi pozíciójukból a fejlődést. A lemaradást így is, úgy is [be kellett volna hozni. Az út így (időben) lerövidült. S ami fontosabb: másfelé vitt. Az igazságosabb emberi világ irányában. Lenin az októberi hatalomátvétellel az ,,egy lépés előre, kettő hátra” helyett a „két lépés előre, egyet hátra” lehetőségét választotta. Egy lépés előnyt nyert - politikailag, jogilag is. A „tiszta lépéselőny” a végküzdelemben döntő jelentőségű. Ö tudta ezt, ifjúkora szenvedélyes sakkcsatái óta. S az előny ezúttal is az övé volt. Lenin mattot adott a Múltnak. A forradalom ,,szerencséje” Szükségképpeni egyszerűsítéssel: Lenint értelme juttatta erkölcsi belátásihoz, s erkölcse őrködött gondolkodása fölött. Jól ismerte a társadalmi lét szerkezetét, megtanulta, hogy a világot az érdek igazgatja. Ha nem akart ostoba vagy képmutató lenni, nem áltathatta magát egy konkrété nem létező egyetemes emberi erkölcs meséjével. Belátta, csak az lehet valamiképpen (így vagy úgy) erkölcsös, aki „az eseményeik megítélésénél közvetlenül és nyíltan egy bizonyos meghatározott társadalmi osztály álláspontjára” helyezkedik. így mindenkinek lehet erkölosisége, aki „tartozik valahová”, de „nagyobb igazsága” annak lesz, aki a többség javát - s ezzel a jövőt - szolgálja. Lenin a „nagyobb igazság” gondolatát nem egyszerűen átvette Marxtól, nem elhitte, hanem magas fokon megértette. Úgy gondolom, inam utolsó sortban éleselméjűségének (mint feltételnek) köszönhette, hogy „döntés és tévedés” disszonanciája ritkán zavarhatta meg nála a „cselekvés és erkölcs” harmóniáját. - Aki képtelen megfelelő fokon elemezni a fejlődési összfolyamat éppígylétét (Lukács), aki a sokrétű valóságot egysikúan akarja megközelíteni, az előbb-utóbb az igazságot is abszurdummá változtatja, s az objektív szükségletet könnyen összetéveszti saját ambícióival. Különösen hatalmi pozícióban veszélyes, ha az értelmi-érzelmi elemzésen alapuló meggyőződés helyébe a dolgok végig nem gondolásából fakadó hit lép. Innen már csak -egy lépés az -elvakultság, a tévedhetetlenség téveszméje, az erkölcsi hitel elvesztése. Lenin mindenkor 'készen állt arra, hogy a folyton változó eseményeket újra és óira elemezze, s hogy — a -megváltozott viszonyoknak megfelelően - kidolgozza a változatlan célhoz képest szükséges és lehetséges új álláspontot. A holnapi igazságot esetről esetre a ma -eseményeiből hámozta ki, sok-szem- szogű elemzéssel, mert az volt a meggyőződése, -hogy a sokoldalúság megóv a súlyosabb 'hibáktól és a ,,megmerevedés”-től. „Az az okos, aki nem követ el túl súlyos hibákat, s érti a módját, hogy gyorsan, könnyedén kijavítsa őket” - írja a sokat tudó ember természetes szerénységével. 103
