Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Csányi László: A rím színeváltozása
lyéket „nem véletlenül, vagy: megszokásból, hánem művészi- törekvésből” írt, s ezzel már a modern rím egyik fontos, versépítő szerepét sfejti meg' A megjegyzést — később még utalunk rá — azért is ki kell emelnünk,' mert jóllehet a „művészi törekvés” a későbbi gyakorlatban is vissza-visszatér, áz elmélet felől csak a német klasszika közéletük’ hozzá. „A németek — írja Goethe önéletrajzában —. a legrégibb időktől fogva megszokták a iámét, fennek megvolt az aiz előnye, hogy igen naivul lehetett verselni, jóformán’ csak á szótagökat kellett számolni.” Goethe ugyanitt Hans Sachsot hozza fel példának: „Könnyed ritmusát,’ készségesen kínálkozó rímeit gyakorta alkalmaztuk”.' A rímes verselésnél tulajdonképpen minden nemzeti költészetben ugyanaz a. folyamat játszódik le: a rím külsődlegessége jelenti a'könnyebb ellenállást, a ritmust is maga alá rendeli, épp azzal, hogy „csak a szótagokat kell számolni”, s a sorok szabályos hullámzásában, amit a hím- és nőrím külön is kikényszerít, az összecseng és megnyugtatóan enyhíti azt, amit a ritmus időbelisége tulajdoni képpen a végtelenbe szeretne kivetíteni. Ezért kap fokozott jelentőséget Schiller aggodalma: az a nehéz művelet, hogy miképp vezessük’vissza a tapasztalati formákat esztétikai formákra. . ! !, S itt ismét felmerül az, amire már korábban céloztunk: a rím nem tapasztalati forma, miként a farkas-barkás, kakas-bakas iker szavas játéka is'bizonyította. A német klasszika váratlanul került a rím-dilemma elé, s az ellentmondó fogalmakat nehezén tisztázta, ezért vallja Schiller is, hogy a szótagszám betár- tása „a gondolat belső szükségességének érzékelhető ábrázolására szolgál” és „a legbensőbb művészi törvényekkel érintkezik”. Schiller nyilván á ritmusra gondol, s jellemzőnek kell tartanunk, hogy mérték és szótagszám-fogalom a XVIII. század végére bizonyos értelemben azonos értékként jelentkezik. A szótagszám megkötésének természetesen a rím, kiemelése szempontjából van jelentősége, csak az a kérdés, hogy valpban „érintkezik-e a legbensőbb művészi törvényekkel”. A választ Herder adta meg: a szó harígalakja és fogalmi jelentése fedi egymást, s a hangoknak nemcsak akusztikai, hanem közvetlen mentális szerepük is van. (Die ganze vieltönige Natur ist Sprachlehrerin und Muse — Herder költői megfogalmazása a nyelv eredetéről.) A félreértés tetszetős, s Platon óta tart: a képzettársítás beidegzettsége azt a látszatot kelti, mintha a nyelv a feltétlen hangutánzáson alapulna. A következmények messze mutatnak, mert a tetszetős elmélet — s elsősorban ez — igazolja a rím létét, versépítő szerepét. V ált ozat ok eg y Da rit e - t é m a fa A világirodalom egyik legszebb verssorát Dante írta, a Pokol Paolo e Francesca jelenetében: „E caddi come corpo morto cade.” (Babits fordításában: „És mint valami holttest fölre estem” — ami sajnos, nem is érzékelteti az eredetit.). Ebbén a sorban tulajdonképpen' minden megtalálható, s szinte kottázható zenéje önmagában is képes érzékeltetni jelentését. A sornak nincs cezúrája, csak egyetlen lélegzetvételre lehet kimondani (Babits fordítása tagolódik: És mint valami / holttest / földre estem), mintegy ezzel is érzékeltetve a fájdalom kiváltotta folyamatot, ami külön nyomatékot kap a középrész szaporázva ejtett o betűivel (corpo morto), míg az alliteráló k a zuhanást festi alá: szinte koppan a földön az öSszerogyó test. A rímnek sajátos szerepe van, mert a keményen kalapáló ’sör hirtelen lehanyatlik. s az egész éneket lezáró nőrím (cade), mely szabályszerűen 85
