Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - Ligyin: Távoli táj (elbeszélés, fordította ifj. Dobozy Imre)
LIGYIN Távoli táj* Estefelé, iskola után a fiú bejárt néha a könyvtárba, üldögélt az olvasóteremben, a csöndben, másokhoz hasonlóan zajtalanul lapozgatta a zöld pósztójú, hosszú asztalon fekvő folyóiratokat, időnként halkan felnevetett, ha valami vidámságra bukkant a Krokogyil-ban, az anyja, Alekszandra Dmitrijevna pedig néha kijött a kiadószobából, távolról és szigorúan nézett fiára, emlékeztetve arra, hogy az olvasóteremben tilos hangosan beszélni vagy nevetni, mire a fia rákacsintott, s ugyancsak szigorú arckifejezéssel adta anyja tudtára: tisztában van azzal, hogy itt teljes csendnek kell lennie. Régóta, már nyolc éve kettesben éltek, anya és fia, s mindketten úgy tartották számon, hogy az apa elutazott, messzire, Kolimába, hogy mennyi ideig lesz ott, nem tudni, s nincs mit kérdezősködni erről. A fiú azonban tudta, hogy apja örökre elment, ő — Szerjozsa — mindezt tudta, de sohasem beszélt erről anyjának. Az iskolában az egyik tanuló, Misakov asztalos fia — egy házban laktak velük — könyörtelen gyermeki egyenességgel kérdezte meg, fürkésző pillantást vetve rá: — Miért hagyott el benneteket apád? — Apám Kolimába utazott, aranybányában dolgozik — felelte Szerjozsa méltósággal. Fotya Misakov füttyentett, s gúnyosan rávágta: — Na persze. Biztosan arannyal tér vissza... adj majd akkor egy ötkopekest. , \ Mindez sértő volt, keserű és bántó, de hazatérve az iskolából, semmit sem mondott anyjának, csak este, amikor a mama ki akarta venni a levélszekrényből az Izvesztyija esti kiadását, szólalt meg hirtelen: — Mama, add ide a szekrény kulcsát! Lehet, hogy van levél. Fogta a kulcsot, kivette az újságot, nem mondott semmit, s anyja is csak később kérdezte meg: — Kitől vársz levelet? — Csak úgy. Akárki írhat. Anyja mégis megsejtett valamit, az ő szívét egyszer már megsebezték*, s az ilyen seb sohasem heged be igazán, mindig vérzik egy kicsit. A könyvtár kilenckor zárt, és a fiú megvárta, amíg anyja befejezi a könyvek kiadását és a visszahozott könyvek céduláit elteszi a helyükre. Amíg az olvasóteremben várakozott, anyja rendszerint hozott neki valami olvasnivalót, Puskint, Lermontovot vagy Gogolt, s ő már megszokta, hogy Puskin mellén ösz- szefonva kezét, Lermontov huszárdolmányban, fekete bajuszkával, Gogol pedig hegyes orral s fülére hajló hosszú hajjal fogadja őt az olvasóterem bejáratánál, és figyelik, hogyan olvassa ő, Szerjozsa Szmolcev a Dal-t Kalasnyikov kupecről, *Az elbeszélés eredeti címe: Daljokaja sztorona. A megjelenés helye és ideje: Ogonyok 1968. október. 35
