Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 3. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Sarkady Sándor: Czinke Ferencről

Czinke Ferenc: Népdal (Tűzzománc)

hirdeti, és az „Édesanyám ikonjá”-t, amely portré, lélekrajz, szentkép és a cselédsors szívbemarkoló korrajza egyszerre; a technikai bravúrról már nem is szólva, amivel Czinke Ferenc a tér és a forma mellett az időt is képes kiteríteni a síkban, amikor az arcot keretező „szalag-frízen” megidézi egy letűnt kor és egy alkonyodó élet minden stációját és próbatételét. Ebben a keretben, a tudás biztos vonalai és a szeretet leheletfinom karcai és tónusai nyomán válik az anyai arc olyanná, amilyenné az élet formálta: egy megszenvedett és megdicsőült parasztmadonna arcává.

Megemlítem még a „Napfogyatkozás” c. fametszetet, a maga egyszerű, erőteljes, ősi tömörségével, a sodró erejű „Mindenkihez! Mindenkihez!” tűzzománc-sorozatot, ahol a népi motívumok a politikai agitációt hitelesítik, és az új érvényre emelt népi hagyomány olyan megragadó megfogalmazásait, mint a „Fábián Pesta”, a „Népdal”, az „Aranylakodalom” vagy a remek ritmusú „Citerások”.

Czinke Ferencnek szemlátomást az a célja, hogy a népművészet ősi forrásvidékéről indulva, olyan korszerű alkotó módszert teremtsen, amely a nemzeti hagyományok

78