Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Tízezer lépés a város
mondanak semmit. De láttam én, hogy jár a szemük ide, oda. Mit tesz isten, évek múlva találkozom az egyikkel. Akkor már nem volt elnökhelyettes. Leültünk egy sörre, ő meg csak elkezdi: tudod-e János, miért jártunk mi akkor nálatok? Majd megmondod, biztattam. Hát kiderült, azért, mert levél ment a faluból, hogy én egy zetor épületfát bevitettem a fiam házához.- És tényleg bevitette?- Be. Papír is van róla. Tudja, ez akkoriban volt, mikor valamelyik kőszeghegyaljai tsz-ben villámcsapás érte az istállót. Kiszóltak a tanácsba, hogy aki tud, segítsen. Mi akkor bontottuk le a Széchenyi kastély romos részét. Abból a faanyagból küldtünk egy zetorra valót megsegítés címén. De ezt már valaki úgy fogta föl, hogy az a faanyag az elnök fiához ment!- Az emberek hiszékenyek.- Azért szeretni kell őket. Nekem senkivel nincs itt fenntartásom. Ha valaki haragszik rám, annak személy szerint nem velem van baja, hanem a törvénnyel. 12. (A haja ősz, a tekintete nyugodt. Megfontolt, nehéz méregbe gurítani. Következetes, de néha meglepetések érik. Olyankor tehetetlenül néz maga elé. Ilyen eset volt az is, amikor valaki vagy valakik ráuszították a rendőrséget. Három hétig egyfolytában gombolyították az ügyet. Akkor azt mondták: „Lajos bácsi, egy fillér hiányt nem találtunk, magának tiszta a lelkiismerete.” Tudta, hogy az ellene felhozott vádak hamisak, mégis keménynek találta éjjel az ágyát. Leginkább az nyugtalanította, hogy csalódnia kelleti az emberekben. S immár, ki tudja, hányadszor? Akkor, és azóta hányszor (!) meggyőződött a régi igazságról: senki nem próféta a maga hazájában. Nem jó, ha az ember „otthon” tsz-elnök. Mindenki „barátkozni” akar, a szigort, a következetességet oldja a pertu, annyi ember között mindig akad egy-kettő, aki a gyerekkori ösmeretséget rosszul értelmezi■)- Van egy méregfajta, ami belülről öl. Alattomosan, észrevétlen dolgozik, s lassan felőrli az idegeket. Ez az úgynevezett susogás. Hallottam valamit, mindegy, hogy rosz- szul hallottam. Gyorsan tovább adom.- A pletykára gondol?- Több ez a pletykánál. Jelentés ment - mert azt tudnak ám gyártani! - arról, hogy a tsz vezérkara lopja a közös vagyont. Manipulálunk az árpával, a pulykával, elfeketézzük, ami mozdítható. Bizony isten, először azt hittem, tréfa az egész. De aztán láttam, komoly az ügy, hetekig nyúztak bennünket a nyomozók.- Mi volt az alapja a dolognak?- Tartoztunk egy tsz-tagnak negyven mázsa kukoricával. Az ember feje nem kalendárium, megfeledkeztünk róla. Mikor már kiürült a góré, akkor szólt. A kísérleti állomásról - szerencse - ideszóltak, van ennyi és ennyi mázsa árpájuk eladó. Megvettük mázsánként 260-ért. Aztán bevittük a piacra, eladtuk négyszázért. így meg tudtuk adni a tsz-tagnak is a kukoricát, anélkül, hogy a közös ráfizetett volna.- Valami a pulykák körül is volt.- Kusza ügy, de tisztességes. Nyáron gondban voltunk, hogyan oldjuk meg a gépészek élelmezését. Az óvoda segített ki bennünket. Ennek fejében adtunk néhány pulykát az óvodának. Ősszel, mikor kihordták a trágyát, megtalálták benne a pulykafejeket. Üristen, ez nem lehet tiszta ügy! Pulykafejek a trágyában! Volt itt egy pedagógus, sajnos, szomorú, ő volt a „szellemi” irányítója az egésznek. Összefogta a bajkeverőket, alattomosan dolgozott velük, mint a szú a fában. 48
