Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Tízezer lépés a város

- Hát nem? Azoknak nem kell félve nézniük az eget, jaj, nem veri-e el a jég a határt. Mi meg várhatunk a pénzünkre a zárszámadásig.- Legalább nem fogy el.- Eh! Nézzen rám, hogy nézek ki. Nézze meg ezt a műhelyt. Kézzel hajtom a fúrót, majd kiesik a szívem. Ócskavasakból dolgozom, se egy lavór, se mentőláda. Mi lenne, ha valami baj érné az embert? Maga szerint szabad ezt?- Nem hiszem, de majd beszélek az elnökkel.- Az elnökkel is beszél? Maga mindenkivel beszél? De ezt nem kell ám megmondani neki!

9.

(A kocsma felől jött. Kiterjesztett karokkal lebegett a járda fölött, mint egy sebzett szárnyú madár. Aznap hűvös szél fújt, mintha nem is nyár lett volna. Az emberek orkánban jártak, neki végig ki volt gombolva az inge. Szederjés melle csupaszon kitárult, soványnak látszott. Később megtudtam: három pici gyermek apja. Egyszer már ,,ügye” volt a rendőrséggel, börtönben is ült a szája miatt.)- Álljon meg, kicsoda maga? Napok óta itt látom.- Én meg úgy látom, egy kicsit felöntött a garatra.- Na és? Mi köze hozzá?- Nekem semmi. Volt szerencsém.- Hohó! Egy lépést se! Maga csak ne akarjon megszökni. Azt hiszi, nem tudom kicsoda? Maga az új igazgató! Ugye maga lesz az új igazgató?- Jó kedve van. No, minden jót.- Ne menjen még el, igazgató úr. Én magától sokat várok. Rohadt egy falu ez, majd megismeri. Aki egyszer ide beteszi a lábát. . .- Viszontlátásra, no, minden jót.- Várjon! Tudja, mi az én nagy panaszom? Nem vagyok buta, ne gondolja. Polgáriba jártam, voltam én már bérelszámoló is, most meg tróger vagyok. Az fáj nekem, hogy a gyerekeimet nem becsülik. Igazgató úr, tudja, milyen gyerekeim vannak?! De nem lehetnek kitűnők az iskolában, mert hittanra járnak. Érti, igazgató úr? Azért nem lehetnek kitűnők, mert hittanra járnak . . .

(Egy idős ember karon fogta, elnézést kért tőlem. Azt mondta, ne haragudjak rá, sokat ivott. Elbicegtek. Két tele üveg állt ki a zsebükből. Másnap meglátogattam a kanonok urat a parókián. Az első kérdésem az volt, ismeri-e H. A. gyerekeit. A tisztes, ősz hajú férfi legyintett. ,,Nem, egyik gyereke sem jár hittanra” - mondta.)

10.

(A kocsma minden hétfőn szünnapos. Olyankor nyugalom van a környékén. A fizetéses napokon megjelennek azok is, akik nem törzsvendégek. Van olyan vendég, aki reggeltől estig az asztalra könyököl. Iszik, alszik, iszik, újra alszik. Aztán hazatámolyog a családhoz. Havonta 1S0 ezer forintot forgalmaz a kocsmai Egy év alatt közel kétmilliót! Ezenkívül bort, sört, pálinkát árulnak a két boltban is. A bejárók a városban isszák meg a „fejadagjukat”. A szövetkezet kerékpármegőrzőt állított a kocsmához. Az öreg hadirokkant nem kap illetményt, az az övé, amit a kerékpártulajdonosok adnak. Néha fizetnek neki egy-egy fröccsöt. Deszkabódéja ott áll az út tnellett, pici ablakából rálát a biciklikre. Sokat lát ebből a kis ablakból.)

46