Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - Ferencz S. István: Utóhang egy régi katonabúcsúztatóhoz (vers)
FERENCZ S. ISTVÁN* Utóhang egy régi katonabúcsúztatóhoz- Sánfcha Imrének Befogtak. A hó ijedten felsikong a szántalpak körül s a késefákon a lánc, önön súlyától riadtan csordul. Az asszony uj)ai között, halkan rózsafüzérjét morzsolja, sápadt arcán imbolyog a hajnalcsillag kéklő sugara ... Évek, századok, kövek, könnyek, élő, halott gördül le, peregnek a fekete köténybe tehetetlenül. A következő, ki majd lehull, talán én, talán te vagy, talán ö egyetlen fia, kit csonttá merevít a fagy . . . A ló, a szán előtt nyerít, fülelve a havat kaparja. Vér szagot hoz a szél, vétkeinktől terhes az erdő avarja s hiába mossuk, a dörzsöléstől ujjaink hasadnak föl, fáj a simogatás, hiába gyógyította a sár s a föld. Hány ima szállt az égre, hány toron szegtünk meg kalácsot, még sem tudtuk kiszaggatni életünkből a börtönrácsot. * Romániában élő, fiatal magyar költő 8
