Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Simon István: Forró égöv alatt
Simon István: Forró égöv alatt A modern író otthona nem a dolgozószoba, hanem a nagyvilág: az expresszvonat, az interkontinentális légájárat, a Hilton-hotel. Ha Hemig- way afrikai útjaira, Simoné de Beauvoir amerikai kalandozásaira, Moravia kínai utazására gondolunk, érezzük ennek az életformának a tágasságát, élményszerző erejét. S egyútta, látjuk a magyar író helyzetének szűkre szabott korlátáit is: legfeljebb Bécsig. Párizsig, Rómáig jutott. Modem irodalmunkból is általában hiányzik az a tapasztalat, amit a nagyvilág, az Európán kívüli földgolyó nyújtani tud. S különösen hiányzik a felszabadulást követő több mint egy évtized irodalmából, amikor a mesterséges-kényszerű korlátok zárták el tőlünk a világ nagyobbik felét s zárták szűkre a látóhatárt. Simon István útirajzainak gyűjteménye: a Forró égöv alatt arról beszél, hogy a magyar író az utóbbi évtized nagyobb szabadságának körülményei között miként tágítja ezt a láthatárt, miként hatol a távoli világ tartományaiba, miként próbál közel férkőzni az egész emberiség nagy problémáihoz. A kötet három útirajza három távoli országba vezet, mindegyikük a trópusra, a „forró égöv” alá. Az 1057- es vietnami naplót az 1967-es egyiptomi és az 1968-as kubai követi S nemcsak a meglátogatott országok különbözők, hanem az írói érdeklődés is. Vietnamban Simon István a távoli ázsiai nép eredményeire, hétköznapi életére figyelt. Hét háború között, a béke és az építőmunka egy szerencsés pillanatában látogatott Hanoiba. Az 1954-es genfi szerződés meghozta a vietnami nép függetlenségét, az új háború pedig még nem kezdődött meg. Simon tehát azt tanulmányozhatja, hogy miként szerveződik újjá egy nép békés élete: miként takarítják el a romokat, s miként kezdik megvalósítani a nép teremtő energiájában rejlő lehetőségeket. Egyiptomban is a jelenre figyel, pl. Asszuán hatalmas építkezéseire, leginkább mégis a múlt igézi meg. Á piramisok, a Szfinx, a Királyok Völgyének csodálatos művészeti emlékei. Simon egy letűnt civilizációval találkozott. s a történelem értelmén, az embernek a múlandósággal folytatott küzdelmén kellett elgondolkoznia. Ha Egyiptom a múltba kalauzolta. Kuba a jelen égető problémái közé. Simon ugyanis társaival a baloldali értelmiség havannai világkongresz- sznsán vett részt, s a mai baloldal megosztottságát, belső küzdelmét kellett tapasztalnia. A vietnami és az egyiptomi útinaplót az utazás élményének öröme- kalandja tölti meg; arról olvasunk!, hogy mit érez egy magyar költő, midőn a nagyvilággal és az emberiség több évezredes múltjával találkozik. Ezek a naplók éppen ezért gyakran imprassziionisztikusak, az élmények tömegét kívánják rögzíteni, nem töprengenek el a világ sorskérdésein. A korszerű útirajz azonban — s most Simoné de Beauvoir, Sartre. Moravia könyveire gondolunk — a közéleti esszé egy faja: a távoli kontinensek, a messzi nemzetek, az egész világ közegében. gondolkodik el az emberiség jelenének és jövendőjének nagy kérdésein. Ez az igény és vállalkozás inkább Simon kubai útinaplójában van jelen; ahol már a téma — az értelmiségi világkongresszusról adott ‘beszámoló — miatt is a közéleti esz- szének ezt a töprengő-kérdező formáját kellett választania. Olyan kérdésekre próbál választ adni, hogy voltaképpen mit is kíván, merrefelé is tájékozódik az úgynevezett „harmadik világ”; hogyan alakul a „harmadik világ” és a szocialista országok viszonya; milyen várakozással tekint a jövőre az ázsiai—afrikai—latin-amerikai népek baloldali és for- riádfalmi értelmisége. Vagyis azokat a [kérdéseket feszegeti, amelyeket mostanában „Che” Guevara vagiy Mao Ce-tung ideológiájában ismert meg a világ. Lényeges kérdések ezek. valamennyiünk — az egész európai' művelődés és a szocializmus — jövőjét, sorsát érintik. Simon István útinaplóinak alighanem legfőbb érdeme. 91
