Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csikós József: Fiatal vasi képzőművészek kiállítása 1969

kolszky Miklós, akinek a neve ugyancsak ismerős képzőművészeti körökben. A kiállított öt kép közül négy más-más technikai megoldásról, felfogásról árul­kodik. Ez természetesen bizonyos egyenetlenségre enged következtetni, amely-, nek hátrányai és előnyei is egyaránt akadnak a fiatal alkotó számára. Tagad­hatatlan azonban, hogy képességeinek megismerését szolgálják, a valóság töp­rengő, megfontolt, aprólékos és változatos feldolgozásának lehetőségét biztosít­ják ezek a kísérletek Szokolszky számára. Témái egyszerűségre törekvő meg­fogalmazásukban is mély intellektuális hajlamot mutatnak, s nem nélkülözik a konkrét látványon túli mondanivalót sem. Az emberiességet állítja mondani­valójának középpontjába Játékok című hatásos olajfestményén és a Századunk címet viselő művén. Szokolszky Miklós: Századunk Szokolszky ellenpontjaként a tárgyi valóság pontos festői rögzítésére adott példát a realizmusra törekvő Szabó Albert. Vásznait a színek szinte mestersé­gesen felfokozott élénksége, szokatlansága teszi érdekessé. Városrészletein az alakok sokasága, portréinak valósághű kidolgozása jelzi az ember ábrázolásának igényét, még akkor is, ha néha engedékenyebb is az egyszerűbb megoldásokkal szemben. Tájképein a látvány elemei búja színekben oldódnak föl, olajfestmé­nyei alkotói látásmódjának zaklatottságát példázzák. 83

Next

/
Thumbnails
Contents