Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - FIATALOK - Pozsgai Zoltán: Cserhát József 1915-1969

Hanem azért a költészet legkiválóbb művelői között is mindig voltak barátaid. És -— akár akartad, akár nem — egyszeresük megtapsolt az ország. Egy ifjú állt a televízió elé, a Te verseddel. „Cserhát József verse: „Egy vén kocsis nevére”. Honnan és miért választott éppen Téged az az ifjú? És miért került Veled a vetélkedő győztesei közé? Az okos zsűri és az okos közönség nagyszámú szavazataival? Azt mondtad akkor: „A fiú jól fogta meg a verset!” És Te?...

Aztán — azaz még előtte ■— elsőként elnyerted a Batsányi-díjat. Nemrég ott voltunk önálló költői esteden. Kitűnő est volt! Azt mondtad, nagyon boldog vagy, mert az estre el tudott jönni szegény édesanyád. Pedig már csupa görcs a teste. És most édesanyád is boldogan látja, hogy nem hiába dolgoztál. (És a kicsiny, fejkendős öregasszony, akinek „csupa görcs a teste”, túlélte 54 esztendős költőfiát.) Kristó Nagy István, a Magvető Könyvkiadó Vállalat lektora kitűnő, érett költőnek nevezett az esten. És az Életünk című irodalmi és művészeti antológia szerkesztő és szerzőgárdája is régtől ilyennek tartott. Ha élnél, most új kötetre lennél várományos. Azaz így is az vagy. Nem olyanképpen, hogy halálod után felfedeznek. Hiszen a kiadás gondolata már életedben megérlelődött.

— Küzdelmed, amely — mi tudjuk — emberfeletti volt, testedet elnyűhette, de kincseidet meg nem emészthette. A hírlapírás is eleve küzdelem. A vajúdó lelkekkel és értük. És te ezt is komolyan vetted minden vihar és tisztulás, minden nagy lehetőség és kicsinyes ostobaság közepette. Párttag voltál; akié az orgánum, annak a szelleme diktál, mondtad gyakran, de ez nem lehet egy vagy néhány ember szelleme. Valami csodálatos érzékenységgel egyeztetted folyvást — mint más mesterek — a körülötted zajló vilÁgot, életet mindazzal, amit Te megteremteni igyekeztél munkásságoddal. Megálmodott világ volt a tied, ahova igyekeztél elvezetni az embereket. De olyan megálmodott világ, amelyet érzékenységedből, emberi becsületedből, emberközelségedből, az élet meglevő és lehetséges variánsaiból alkottál meg. Amerre Te segítetted az emberek életével, örömeivel és gondjaival, kiválóságaival és gyatraságaival, eszméivel és elv- telenségeivel megrakott, súlyos szekeret, az a reális boldogulás, a legnagyszerűbb közösségi humánum világa. Annyira közel éltél az emberekhez — barátaid sokan, viszont haragosaid dehogyis voltak! —, hogy a mindennapi életben nem látszottál ki közülük. Költeményeid talán éppen ezért szárnyaltak magasra. És most már ott tartanak Téged.

Emberség? Emberközelség? Életközelség? Humánum?

Bombák robbantak és Te felkiáltottál: „Ember, vigyázz, nehogy mint árva csirke, hiába hívja anyját a világ!” És írtad, hogy „a népszelídség fia”, Radnóti járt előttünk. Az „erőltetett menet”-ben „pukkadásig telt a bőr”. És mi ezt engedtük? Ember, védekezz, a súlyos vád különben reádháramlik. „Legalább jelentsd ki most, hogy gyáva voltál!” És az önimádó, önfejű kis diktátor ócskáról: Ö, nem tudja a kis hülye, hogy „a maga Csele-patakján senkisem ugrathat át”. És: „nem tarthat a vágta csak addig, ameddig te akarod. Ott az a nyolc pata odamered!” (A népet szimbolizáló kocsis-nagyapáról). Cserhát József, a költő győz! Mert amit mond, az a jelen és még inkább a jövő valósága, ha mindenki még nem tartja is annak. Az emberiség küzdelmekkel kirakott lépése és nem küzdelmek nélküli, de vágyott jövője.

És ö úgy vezet arrafelé, hogy költészete nem egyszerűen gondolati telitalálat, hanem műalkotásnak is kitűnő. Nagyszerű, tömör költői képeivel, néhány szóval — egyszerű szóval — a hegyre lendít, vagy a mélységbe von. Modern gondolatokkal, egyszerűen modern, eredeti megformálásokkal... Mit küzdött

45