Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - Pósfai H. János: Untenecker kapitány (elbeszélés)

Szüleim pörgölényi parasztok, de én iparra adtam a fejemet. Kőműveslegény vagyok.

— Pörgölény, Pörgölény. Ismerem a falut — mondja dr. Nagy Ebeikig Miklós. A papra gondol, akinél vendégeskedett legutóbb. Derék, igazi magyar •ember. Tavaly Mindenszentek napján népgyűlést tartott a faluban. Ott voltak a kőpatakiak és az új vörösvágásiak is, az egész plébánia. Olyan beszédet mondott, hogy máig is emlegetik. Öva intette az embereket a Károlyi-kormány szolgálatától. Vigyázzanak, az áruló gróf politikája előbb-utóbb iá bolseviz- musihoz vezet. Proklamáoiót fogalmazott a három község nevében, amelyben kifejezte a magyar- hazához való hűséget. A pröklamációt megküldte a fővárosban akkor még megjelenő Neue Post című újság szerkesztőségének, s eljuttatta a vármegyéhez is.

— Ismered Könczöl Antal plébános urat? — fordult a főhadnagy Simányihoz.

— Hogyne ismerném, kérem. A mi falunk papja.

— Nos, fiam, milyen ember a plébános úr?

—- Gyermekkoromban megvert egypárszor, ha nem tudtam a katekizmust.

Nevettek.

— Hát most? Milyen ember most iá plébános úr?

— Nem tudom én azt, kérem. Hónapok óta nem jártam otthon. Azt se tudom, él-e, hal-e.

— Plébános — nevet Untenecker. — Milyen ember lehet, ha plébános? Örül a proletárba talomnak!

A főhadnagy összeráncolja a homlokát, hosszan néz a szőke legényre.

—- Bocsánat — mondja Untenecker János és ölébe ejti súlyos öklét.

A vörösőr parancsnok felkel az asztaltól, az ablakhoz sétál. Kifelé néz, a szemközti ház párkányán időz tekintete. Ha kinyújtaná a kezét, szinte megfoghatná a ház falát, olyan közelinek tűnik. Az esti beszélgetés jár az eszében. Együtt voltak a MOVE-tiszteik az ő lakásán. Ott volt Vidos százados, az árkád- parancsnok. Freybenger Jenő, a volt rendőrkapitány, aki annakidején megszervezte a rendőrséget. A vörösőrség ebből az állományból alakult. Csak a fej változott meg, ahogy Soproniból diktálták. Pados Jenő és Vitnyédy őrnagyok kívánsága szerint a lehető legmegbízhatóbb régi tiszt került a vörösőrség élére. A direktórium szemét bekötötték: Freyberger lelépett, de a helyét olyan foglalta el, aki legalább annyira meghízható, mint ő volt. Dr. Nagy Ebeling Miklós nem fogja elárulni a hazáját a vörösök kedvéért.

Csakhogy. . . Hát igen. A dolog nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolják. A vörösök vérszemet kaptak, egyre rafináltabbak, egy vigyázatlan lépéssel gyanússá válhat. Mit csináljon most ezzel a két legénnyel? A pörgölényivel még csak boldogulnia, de itt van ez a másik, ez a vöröshajú. Ennek még a szeme se jó. Ökle, mint a buzogány. Önfejű, makacs, fecsegő. Az ilyenek felforgatják a világot — a proletariátus nevében. Mit kezdene vele, ha itt lesz a kedvező pillanat?

Visszasétált az asztalához.

— A szolgálat nagyon kemény — fordul a legényeikhez. — Ha arria gondoltok, hogy itt majd urizálni lehet, akikor legjobb, ha máris búcsúzunk.

— Azt nem. Mi azt nem gondoljuk — siet a válasszal Unteneeker. — Mi tudjuk, mit jelent a vörösőrség. Kemény szolgálat, de elég erősek leszünk hozzá. Igaz-e pajtás?

— Ügy van — felel Burányi.

34