Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Vasvári István: Ráolvasó (vers) - Vasvári István: Ultima verba (vers) - Marafkó László: Ávágott (vers)
VASVÁRI ISTVÁN Ráolvasó Ö. fájdalmas zsálya-illat, élet! ó, szűzi-piros napjötte előtti ég! ott lehet a szabadság énbennem mióta élek. Ó, madarak, madarak, kékségek rezgő virágai, suhantsátok el a szorongásaimat, adjatok mindannyionknak levegőt, levegőt és eget, s takarjatok be ama utolsó órán tengernyi csendességével vigaszt hozó szárnyatoknak; pehely-könnyű nyugalommal: fehér-illatával a feledésnek. Mint óceán felett elizzó léglökések, virágra nyiladoznak új-kifenve kések. Kiáltsd: ne!, hogy a meglazult szép renden a tébolyda s a bordély felülkerekedjen!. . . ne!, hogy növekvő árnyék: dúlt vad a rémülésben; ne!, hogy bénítsa öklünk félsz vagy bamba kényszer! . . . A tigris úgy szeret, ha véred íze nyelvén . . . A virág úgy ered, ha óvja fény és törvény. Hát hol a te helyed? . .. Ó, mily sikló cselekkel maradhatsz egy-hiteddel mélyben-világló ember! Átvágott valami az égen, s madártoll hullt a szememre, mint e katapultált pillére, nézek már életemre. Magához rántott ég és űr, de felfogtak a lombok, s így lebegtet e század, levelének és humuszának. MARAFKÖ LÁSZLÓ 31 Ultima verba Átvágott
