Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyereklevél (elbeszélés)
bőrövükön hátul a rövid kés, fejükön semmi, lábukon valamilyen tornacipő, hajukat csak a víz és a szél csapta oldalra, ingükről a megjelölések leszakadtak, de a horgászbot a kezükben volt, mivel itt vannak a Nagy Tavak. Az állomásépület előtt, a ragyogó napsütésben Európa majdnem minden országából autók álltak; a padokon kinyújtott lábbal ültek a fáradt utasak, francia nők fátylukat igazgatták a kenyérbolt kirakatüvegében, néhány lépéssel távolabb a Központi Hal, a Ryba Cenitralna már kinyitott, már sorbaállnak a gyengehúsú dors-halért, amelyhez ,,herbaiét” kapnak a vendégek; a Nagy Tavak felé özönlik a tömeg, a sötétzöld vízen ott himbálódzik a fehér, aranyos díszítésű kis Warmyanka hajó, kapitánya cseresznyét eszik, és messzire néz, mint minden hajóskapitány. „Mindig az óra alatt álltam, hogy ha jössz, megláthassalak, apa. És gyere haza, mert megígérted, hogy kerekes horgászbotot veszel nekem, és azóta még nem is halásztam, téged várisik, hogy leszállsz a vonatról. És nagyon sokat gondoltam rád, nagyon sokszor vártalak. Nagymama is mondta, hogy most már jöhetnél, mivel nehezen tart el engem, neki sincs sók pénze; mondta már, kérdezte is, mikor tudnék valamit dolgozni, hogy kereshessek? Két levelet írtam, mind a kétszer kiszámítottam, mikorra ér levelem Párizsba, mikorra érsz te ide. Ott álltam az óra alatt, a vonásokból kiszámítottam, hány óra van; addig a gyár mellett labdáztunk a gyerekekkel. Valamilyen gyár van ott, szemben a nagy fűrészüzemmel, mi ott labdáztunk. Kapus voltam, de egyszer csak hirtelen az eszembe jutott, hogy most már jön a vonat, elszaladtam, pedig kapus voltam, védenem kellett volna. A fiúk másodszor nem is vettek be a csapatba. Vártam, de nem jöttél.” A férfi kisétált a peronra; .az állomásfőnök most is telefonált, piros kalapja felfordítva feküdt az asztalon, ablak, ajtó nyitva volt, a fenyvesek felől gyan- taszagú levegő csapott be az irodába, ahol mindig cseregtek a készülékek, ahol azok a végefogyhatatlan zümmögések szállnak egész Párizsig. A nyugat felé tartó vonattal fáradt nyaralók mentek haza; a gyerekek és leányok feketére sültek, mint a főzőkondér kormos feneke. A pádon elővette a harmadik levelet, de nem nyitotta ki egészen, csak azokat a sorokat olvasta még egyszer és még egyszer, amelyek hazaűzték. Amelyek azt mondták, hogy megint kiszámította, mikor érkezik meg a párizsi gyors — azzal kell jönnöd, apuka, írta a gyerek. A harmadik levélben nem volt szó labdázásról, se a horgászbotról; azt már írta, most csak annyit írt, hogy nagymama nagyon beteg, és ha meghalna, nem tudom, hová megyek? — „Ezen sokat gondolkoztam, de nem tudom, hová megyek. Lehet, hogy elmegyek a fiúkkal, akik szakállasok, verik a gitárt, és lehet, hogy bevesznek maguk közé, de kerekes horgászbotot nem kapok tőlük, mivel nincs pénzük, csak úgy csavarognak, néha kéregetnek is. Még nem tudom. Nagymama sokat emlegette édesmamát, de nem tudom, hol van? Ha lehet, édesmamával gyere haza. Megint az óra alatt fogok állni, aztán jobbra megyünk a Nagy Tó felé, te már hozod magaddal az új horgászbotot, és mindjárt bele is ereszthetjük a vízbe, a Warmyanka mellett, mert, mikor elindul, megkavarja a vizet, és akkor sikerül halat fogni. A Warmyanka kapitány bácsija megígérte, hogy nekem erősen megereszti a motort, hogy legyen hal. . .” „Nem, kérem, nem késik a vonat”, mondta az állomásfőnök a férfinek. Nem ízlett a sör, be sem ment a söntésbe; ajándékot sem akart venni; bal 25
