Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - Csaba Imre: Ítélet (elbeszélés)
Rekvirált is a terrorcsapat. Házkutatást tartottak a tőkéseknél, feketézőknél, és ami élelemfelesleget találtak, elvették és kiosztották a sokgyerekes szegények között. A kimondottan rosszindulatúak kivételével soha senki sem állította — de aki állította, sem tudta bizonyítani —, hogy maguknak akárcsak egy morzsát is megtartottak volna. A proletárdiktatúrát védték, erősítették, a szegényeket segítették, ez tény De törvénytelenül cselekedtek, ez is igaz. Féltek tőlük. De ki félt? A püspök, Rótt Nándor kérte a direktóriumot, hogy a túszokat szállítsák át a papi szemináriumba háziőrizetbe, a püspökség majd gondoskodik az ellátásukról. A direktórium engedett volna a kérésnek, de a püspök az áruló főügyész. Lányi Sándor javaslatára visszavonta. Mert mi történik, ha ott éppen a terrorcsapat őrizetére bízzák őket?! Nem volt jó, hogy így félni kellett tőlük? Lehet. De az jó volt, hogy az ellenforradalmárok a börtönben Lányi segítségével felfegyverkezhettek? Az április hetediki választások után megszűnt a direktórium. A megyei tanács lett a megye legmagasabb államhatalmi szerve. Beöthyt — a kormánjy utasításaival ellentétes intézkedései miatt, Lusztig javaslatára — már korábban leváltotta a Hadügyi Népbiztosság; helyette pedig a megyei tanács mellé Veszprém vármegye katonai politikai biztosává Zsurek Gézát nevezte ki. Zsurek nem volt veszprémi ember, ideérkezése után ismerkednie kellett volna a körülményekkel, a megyei vezetőkkel. De hol volt akkor erre idő? Toborozni kellett sürgősen, a kiképzésről gondoskodni, rendet teremteni és tartani a katonai egységekben, féken tartani a volt tiszteket és hasznosítani katonai ismereteiket. Ö indította a frontra Veszprémből május 12-én a 49-es Vörös ezredet, ő mondott az indulóknak lelkesítő búcsúbeszédet. Aztán új terv az új egységek kiképzésére a szűkös lehetőségek között. Nem maradt ideje a „civil’' ügyekre. Dehogy örült a Hadügyi Népbiztosság utasításának, amely kötelezte, hogy másnap reggel — ha mód van rá, vérontás nélkül, de mindenképpen — oszlassa fel a Pervanger—Csomor-féle terrorcsapatot. És nem is akart senkivel szembekerülni, ellenségeskedni. Azt tudta, hogy a terrorcsapatot Lusztig kormánybiztos hozta létre. Kötelességének tartotta, hogy mielőtt a parancsot végrehajtja, erről Lusztigot értesítse. Csakhogy Lusztig nem tartózkodott Veszprémben; két napra jelentéstételre Pestre hívták. És mit mondhatott Jankovics Lajos, a megyei tanács elnöke? A parancsot végre kell hajtani. Csak javasolta, hogy egységeivel vegye körbe az épületet, és szólítsa fel a terrorcsapatot fegyver nélküli távozásra. így történt. Zsurek személyesen tárgyalt Csomorral: nem tanúsítottak ellenállást. Zsurek megmutatta a levélben érkezett — futárral küldött — parancsot „ha mód van rá, vérontás nélkül... de mindenképpen ...” — Mi a tanácshatalommal nem szállunk szembe. Nem mintha éppenséggel nem tudnánk innen kitörni, de... minek. Ha úgy gondolják odafönt is, hogy nincs már ránk szükség. Csak . . . másként is megmondhatták volna. Egy fél órát kértek, amíg az iratokat összeszedik. Aztán kézfogással búcsúztak. — Az utókor majd eldönti — mondta Csömör —, hogy helyesen jártak-e el! (Tessék, utókor, lehet dönteni!...) Lusztig ezután már csak egy napot tartózkodott Veszprémben. Nem búcsúzni, kevéske holmijáért jött vissza. Nem keresett fel senkit. Zsureket sem. A 8
