Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - SZEMLE - Urbán László: Hajnal Gábor: Szédül az erdő
A szenvedések választóvizében tisztuló, nemesedő lírájú költő új verseskötete elmélyült, figyelmes olvasást kíván és érdemel. Hajnal Gábor nehéz életű ton ért, el eddig a kötetig, „csupa meddő küzdelem és szörny történelem, mely minden fénylő örömöt éjszakák árnyába lökött” volt ifjúságának ellopója. „Szegénység aszalta napok” a rábafűzési. Vas megyei kis faluban, „széthurcolt bútorok csörömpölése”, „házbér- gond, zálogház”, „fűtetlen szoba”: ez a kezdet, ezt idézik versei. S a folytatás: megkülönböztető megszégyenítés, meghurcolás, sínhordás véres vállal, halál felé cammogó marhavagon, töltéskiásás méteres hóban, szökés a barakktáborból 1914 novemberében. Aztán kísérletek, keresések, tévedések és csalódások is, s mindehhez „oly kevés volt a biztató mosoly”, ahogy Fényküllők című kötetében megvallotta. És Hajnal Gábor mégis, mindennek ellenére érdemesnek tartja elmondani, mi van bensőjében, milyen számára a világ, s tudja, hogy alkotni még fájó szívvel is öröm. „Nem nyavalyogni, dolgozni születtem, könyörtelen a valóság köröttem, de szemébe nézek, nem adom meg magam, míg szívem bírja, s tiszta még agyam/' (Ellopott ifjúságom) Most megjelent verseskötete a tizenegyedik a sorban, s ezen kívül két verses meséje, műfordítások hosszú sora, köztük Goethe, Hör- derlin, Brecht magyarul megszólaltatása jelzik szakadatlan küzdelmét idővel és szépséggel. Konok küzdelem ez, egyre makacsabb és egyre inkább szomorúsággal telített. Az ember, az emberiség nem változik olyan gyorsan, mint szeretnénk, érdekek szövevénye bonyolítja a dolgok alakuló rendjét, a lelkesedések föllobognak, majd lelohadnak, s míg harcol tovább az ember, alig kerülheti el, hogy meg ne keseredjék a szája íze, vagy legalább ne legyen szomorú. Hajnal Gábor ezt így fogalmazza meg: Már ismerem az emberi viszonylatok koordináta rendszerét az érdekek bonyolult szövevényét az érzelmek tarkabarka mértani alakzatainak felívelését s mélybezuhanását — és egyre szomorúbb leszek. (Ismerem) Ez a szomorúság szövi át új verseskötetét, ez adja meg látásmódját, ez határozza meg Hajnal Gábor: Szédül az erdő jelzőit, igéit. Ezért „borzong a világ”, hever „a sötét víz közönyösen”, ezért mondja: „vergődöm a szépségek közt egymagám.” A világra eső szikrázó fény számára hideg, így néznek rá „karsztos mord hegyek / szikrázó közönnyel a fényben”. Ezért írja: „szédülök ragyogásban, / halottfehérre váltan.” Ezt a gondolatot talán legszebben a Hegyi folyó című költeményében bontja ki. A folyóra hiába záporoz a fény „s nyílnak a virágok a partján sereggel, „feketén vágtat haraggal tovább”. Bélyeges sötét életem, te folysz itt? Állok csak partodon némán magam, nem hatol rajtam át a napfény, bánatom súlyos, sötét parttalan. Szomorúsága vettette le vele. korábbi pátoszait, csiszolta tisztán egyszerűvé sorait, tömörítetté mondanivalóját komoran súlyossá, éretté. Ritmikája belső sodrású, a formák változatos gazdagsága hűen tükrözi harcát önmagával és a világgal. Az ezerkilencszázncgyve- nes évekre emlékező versei megdöbbentő erejűek, konok, makacs gondolatritmussal. Nem lehet elfelejteni a Sínhordás kontrasztos képeit, a Kioktatás visszatérő sorait (Lépésben a talpfával — futásban üresen), a Valahol virrad húszfokos hideg éjszakáját, s a kérdést: Negyvenkettőben volt — talán már elfelejteni illenék? A kötet egyik ciklusa a Tallózás régi füzetekben címet viseli. Mint áld keresi a mélyben húzódó titkos eret, amely most e kötetben felbukkanva elénk került, válogat régi írásaiból, amelyek a mostaniaknak hangulati, tartalmi elődei. Néhány ízelítő sor csak ezekből: „Mit kegyből odalöknek — csak annyi jut neked.” (1939) „Abból, hogy sajgók még, tudom hogy élek, — jeges sötétben gubbaszt rég a lélek”. (1942) „Beállsz a láncba, átveszed a téglát — s tovább adod: ez az életed.” (1945) Hajnal Gábor kötetének befejező szakasza a Mégis címet hordozza. Minden fájdalom, csalódás, keserű tapasztalat ellenére mégis csak szépségeket talált, ha szomorú szépségeket is. a költő örömeit s kínjait kergeti játszva dallamokon át, az öröm újjászületik s a kín 15
