Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - SZEMLE - Palkó István: Tatay Sándor: Vulkán
ezen a ponton sebezhetetlen, s még az elmúlás sem, a hínárként lebegés sem kezdheti ki. Mert a hínár-költő is a morális felelősség hordozója, s méltán érezhetjük, amire a kötet előszavában is utal a költő, hogy Illyés új költészetét „létmélységű4’ optimizmus fűti át. Másképp hogy forrhatna fel a hangja, honnan lenne a fél tő-szenvedély ességnek az a hőfoka, mellyel a Hatalmas, nagy korszak ... s a költők című döbbenetes erejű költeményét zárja: Tántorogtunk. Így nevelődtünk ég felé, költők. Mint fenyőfa-szál? Mint a hínár. Lengtünk. S minél föntebb, annál ijesztőbben: iszonytatón. Mint más bitón. Hatalmát időknek s erőknek így mértük, helytállva, ahogy megszavaztatott. Ki által, ha nem általatok? Tatay Sándor: Vulkán Badacsony, a Balaton környéki hegyek leg- reprezenlánsabbja általában úgy él tudatunkban, mint a lenyűgöző szépségnek, az emberi vágyálmok netovábbjának, az idilli békességnek, a pannon derűnek és ragyogásnak, a humanizált természetnek, a világhíres szőlőkultúrának, az üdülés és nyaralás eldorádójának az eszményi képe. Valóban a kívülálló és -élő számára így is van. A táj maga a Földhát egyik legszebb vidéke, s bizony nemcsak országokat, de földrészeket kell az utazónak bebarangolnia, hogy harmóniájának mását, hullámzó bájainak élményhatását meglelhesse. Szép a Badacsony Balaton nélkül is. Balatonjával pedig utolérhetetlen. Mindez azonban csak táji élmény. Annak az embernek az élménye, aki gyötrelmes és robotos életének néhány felszabadult óráját, napját és hetét itt töltheti el, feledve a hétköznapok igáját, átengedve magát a természeti elemek vonzásának. És ebben az elereszkedésben az élet újból ős-önmagára talál, s Antheusként erőt merít a szent és átkozott hétköznapok megpróbáltatásai számára. Mindez a Badacsonynak és Balatonnak egyik arca. Van azonban másik arca is. Az az arc, amelyről Tatay beszél Vulkánjában. Ez az arc paradoxális kontrasztja az előzőnek. írói, műA miúandóság elleni küzdelem helyett a mélység keresése tehát közel sem azt jelenti, hogy' Illyés „elfordulna” a valóságtól. Csak a fölismerést: az embernek, ha már minden mítoszt és illúziót fölszámolt magában, még mindig, talán halálig, rendületlenül küzdenie kell a látszatok ellen, mert a dolgok lényege rendszerint nem rajzolódili ki a felszínen. Könnyen kiderülhet, hogy a lényeg nem is a cél, hanem a vágtatás. Sok mindenről lehetne még szólanunk. Elsősorban a kötet megkomponáltságáról: a válogatásba fölvett régi versek a gondolatok alakulásának gyökereit s fejlődési vonalait jelzik; s a Borsos Miklós-illusztrációk, valamint az ízléses tipográfia teremtette „akusztikáról”, melyben tiszta hitelességgel szól a költő hangja. Pályi András vészi szempontból Tataynál senki nem ismeri jobban ezt a másik arcot. Ö a „bennszülött” hitelességével, de a kívülről is látó kritikus szemléletével tárja föl ezt a másik Badacsonyt és Balatont, ellentétben Egry festői látásával, akinek ez a táj élmény az elomló színek és fényzuhatagok, az opálos vízjáték milliónyi vibrálását, minden pillanati másságának ki- meríthetetllen és ember nélküli világát jelentette csupán: a kozmikus elemek és megszelídített táj, a humanizált természet meg nem fogalmazható, de élményben megélt, átélt hatás szféráját. Egry a csodás táj élmény érzelmi világát reagálta le festészetében, Tatay értelmi területét írásában, regényében. Az író messzelátó, mélyre hatoló szeme látja, gondolkodó fegyelme tudja, hogy „a szőlők közt elszórt, fehér házak tündöklése becsap ...” A megejtő ragyogás mögött sötét erők húzódnak meg, és munkálnak, mint a/, alvó Badacsony mélyében a lávafortyogás. A tenyésző élet etikátlan és esztétikátlan tobzódása, az idill mögötti valóságos mikrovilág, emberi lét kaleidoszkópja tárulkozik előttünk a 19 tablóból álló regényben. Kissé önéletrajz is ez a mű. Pontosabban szólva: önélet-szakaszrajz. A Rodostó nevű turistaház kurátoraként került ide Tatay, regénybeli nevén: Fii Gábor, feleségével. így e közösség zárt világán belül élve tárult föl előtte a hegy ősi lakóinak belső élete, az a merőben másik világ, amelyről az átutazó, a tájélménytől megrészegült üdülő és kiránduló mit sem sejt, pedig emberi vonatkozásaiban 146
