Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Tarabó Zoltán: Így láttam a tragédiát

ban. Alaposabb értékelésre adhat majd alkalmat az a nagy kiállítás, amelyet Győr 700 éves fennállása alkalmából kívánnak megrendezni a város vezetői Borsos Miklós teljes életművéből. Remélhetőleg akkor már egy komolyabb igényeket is kielégítő reprezentatív kiállítóhely iség áll rendelkezésre, amely méltó helye lesz neves szobrászunk gyűjteményes kiálb'tásának.

SALAMON NÁNDOR

Így láttam a tragédiát

(Répcelaki reflexiók)

Szahóné, Kovacsik Etelka vegyészmérnök, volt diáktársam emlékének, aki 1969. január 2-án a Répcelaki Szénsavgyárban történt robbanás során — kilencedmagával — életét vesztette. Huszonhat éves volt. . .

1. Látogatások

Úgy érzem ma is: tulajdonképpen mindig haza mentem, ha a gyárba. R. Jóska, a szerelő is itt dolgozik. Annak idején gyakran lekerekeztűk azt a harminc kilométert, ami szülőfaluja és az enyém között feszült. Ha a gyárba mentem, egy kicsit mindig hozzá mentem. S ha hozzá, hajdani emlékek idézése közben otthon éreztem magam.

Sz. Imre évfolyamtársam és kollégiumi szobatársam volt, évekkel ezelőtt. Ö aludt az emeletes ágy alsó polcán, a felső volt az én fekhelyem. Imre is itt dolgozik a gyárban. Mérnök. Ha a gyárba értem, ha vele találkoztam, éreztem a diákszobák hangulatát, hallani véltem a nemegyszer hajnalig húzódó vitákat, neszezett a vizsgaidőszak feszült csendje; ezernyi kötődéssel éreztem a diákéveket.

Általuk aztán derék munkásokat is megismertem a gyárban, okosakat, melegszívűeket, zárkózottakat és oldottakat, de mindenképp nagyszerű embereket. Közöttük otthon éreztem magam.

Minek tagadnám: intrikát is hallottam eleget a gyárban, s megvallom, fájt, hogy ez okos emberék gyülekezetéből való.

A szomorú tragédia előtt utoljára a nyárutón jártam a gyárban. Épp a laboratóriumban ültünk a fiatal mérnökkel (sajnos, máig sem tudtam azonosítani, s így azt sem tudom, baja esett-e), aki rendre elmondta, miért kerültek ki a patrondöbozofcból a papírbetétek. Hogy nyomatékot adjon az elmondottaknak, bevitt a töltőgépek mellé mutatni, papírral miért nem megy a dolog. Egyszer- csak elém tett egy dobozt, benne a kísérleti műanyagbetétekkel. Lelkesen magyarázta, miért nem felel meg ez, mit kell még csiszolni amazon, hogy tökéletes legyen. Aztán megnyugtatott: írjam csak meg nyugodtan, rövidesen megszűnik a bosszúság, néhány héten belül „kifutnak” az első műanyagbetétes dobozok. (Szomorú véletlen: meg is találtam az elsőt az üzletekben, s talán épp abban a pillanatban kopogtam gépemen a köszönő szavakat, amikor a tragédia történt . . .)

A fiatal mérnök aztán a kezét nyújtotta, a kislány visszaült a kromatográí mellé, s a fiú, aki néhány percre abbahagyta a rajzolást, ismét a pausz fölé ha127