Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Horváth Iván: Kisalföldi horvátok
(Nastavak istrazivanja naseg muzickog folklora u Madjarskoj) a Ljetopi 68 közli. (Zagreb, 1963. 319—330.) Sarosácz György múzeumigazgató (Mohács), Gindeli Éva, Grin Igor egyetemi hallgatók (Szeged) igen jelentős népköltészeti anyagot gyűjtöttek Bezenyén, Horvátkimlén. Szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét a megyénkben működő múzeumok munkásságára, amelyekről ízes nem hajlandó tudomást venni. A soproni Liszt Ferenc Múzeum rendszeresen gyűjti a soproni járásban fekvő horvát. községek tárgyi néprajzi emlékeit, ezeket feldolgozza és ki is állítja. Meg kell nézni! A Hansági Múzeumban, Mosonmagyaróvárott igen szép kerámia-, viselet- és munkaeszközanyagot gyűjtött össze és állított ki Pusztai Rezső igazgató. A győri Xántus János Múzeumban pedig mindenfajta tudományos kutatásra hozzáférhetők Németh Imre néprajzkutató bezenyei miagnetofonfelvételei stb Ezekről a tényekről már csak azért sem szabad megfeledkezni, mert a tudományos kutatómunkát megyénkben a múzeumok hangolják össze. Aki nélkülük indul felfedező útra, könnyen hiheti, hogy új ösvényeket nyitott, pedig xnár tört úton jár. Szakmai segítségüket pedig kár mellőzni, mint ezt ízes írása is bizonyítja. Számos önkéntes néprajzkutató is foglalkozik témánkkal. Említhetem, a soproni Martos Flóra Gimnázium honismereti szakkörét, amelynek horvát „specialistái” Bella Zsuzsanna, Fülöp Mária, Petkovits Mária. Munkáikkal az országos néprajzi pályázaton díjat nyertek. Soroljam a többieket? Graíleitncr Józsefeiét Bezenyéről, a sok horvátkimlei pedagógust, akik múzeumra való anyagot gyűjtöttek össze az iskolában? Magam is foglalkozom néprajzi kutatással, mint ez a fentiekből már kiderülhetett. Munkámat a Magyar Tudományos Akadémia népzenei és néprajzi kutatócsoportja egyaránt támogatja. „Rodi boze rodi” . . . című dolgozatommal idén nyertem pályadíjat, és . . . egyáltalán a horvát folklórral, néprajzzal foglalkozók kapcsolatait keresem, s nem elszigetelem magamat tőlük. 9. ízes Mihály cikke végén két horvát népköltészeti alkotást közöl. A „Kópházi népballada” című nem kópházi, hanem minden horvát faluiban ismert. Magam öt változatát gyűjtöttem. A „Teta draga” (Drága néném) ballada sokkal hosszabb és szebb, mint amit ízes bemutat. Fordítása nem képes feltárni az alkotás rejtett szépségeit, jelképrendszerét. (Például: a klincas nem szegfűt jelent bizonyos összefüggésben, hanem legényt stb.) A „Nézem a Répo< ctsendes vizét” című közlés fordításnak, átköltésnek is gyenge. A fentieket ízes Mihály cikkéről, már csak a közvélemény pontos tájékoztatása érdekében is, el kellett mondanom. Természetesen tudom, hogy a kérdésben való továbblépést nem a horvátok betelepülésének körülményeiről, módjáról indított éles vita jelenti majd, hiszen ezt feltárni objektív és hiteles, nagy apparátust használó, elfogulatlan részlettanulmányok feladata lesz. A mi dolgunk, figyelembe véve az Életünk szerkesztőségének már Ízes cikkének közlésében is megnyilvánuló szép szándékát, a Kisalföldön élő horvátok valóságos* életkörülményeinek, kultúrájának megismertetése lesz. Amikor ehhez a munkához fogunk, túl kell lépnünk a konzervatív és romantikus elképzeléseken. Ha másért nem, hát azért, mert a horvát nemzetiségek is új életviszonyaikat élik, vagyis: érdeklődésük tárgya fejlődött és megváltozott. HORVÁTH IVÁN 120
