Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Költő a történelemben
Nincs nyelvem a hamis beszédre. Senki kedviért nem leszek se cinikus, se prédikátor, sem a kettő korcs-keveréke. Életem, testem a szavak. Az „igen” torkomon reked, ha megjelölt, gyanús alak vagyok a meggondolt „nem”-ért. Ennek az emberségnek, őszinteségnek az alapján vállalkozik Benjámin feladatokra és keres helyet a befogadó közösségben: „becsületszavamra, / vállalok egyetmást magamra. / Nem a terhektől félek én. / Kihez szólok? Meddig' lehet / kibírni ezt a senki-földjét? / Ö, nemző, megtartó közösség, / milyen nehéz is nélküled.” A Vérző zászlók alatt az imént kinyilvánított igényeket és terveket váltja valóra. Arról tanúskodik, hogy a költő megtalálta a kívánt helyet, újra a „megtartó közösség” áramába, sodrásába került. Boldogan és büszkén vallja meg újra ifjúságának hitét: A virág, a jövő ... zavaros a képlet, eltéved az elme, a szem sok kusza jegyén, de él még szívem régi kamasz-hite — végleg nem csalhat meg a remény! S akár koszorúzva kell érnie véget, akár a pokol fenekén: lenni akar, amíg él, ez az élet — elkezdem újra, el én! Ez a vers a folytonosság vallomása, a vállalkozás, a világnézet és az emberi sors töretlen vonaláról beszél. Benne oldódnak meg végre Benjámin költői pályájának konfliktusai. Beszéltünk már arról, hogy költészetének állandó dilemmája volt az, hogy örökösen magatartások között kellett választania. Elkülönülés és feloldódás, ítélkezés és szolgálat, vívódás és ellenőrizetlen bizalom, önvád és önelégültség ritmusában élt. Mindig építkeznie kellett és rombolnia, keresnie és elutasítania, csatlakoznia és szakítania, — aszerint, hogy a történelem vonzása vagy taszítása mit követelt, s költői lelkiismerete milyen utat választott. A Vérző zászlók.. ,-ban viszont a változó idők fölé emelkedett: idegeivel a korhoz kapcsolódik, ám nem merül el hullámaiban. „A kor anyagából vagyok, / de gyalázatából kinőttem” — vallja egy másik nagy versben: a Buga Jakab énekeiben. Benjámin ismét megtalálta a csatlakozás lehetőségét, de ma már nem a vezetők személyéhez vagy a napi politika eseményeihez és várakozásaihoz kötődik, hanem az ügyhöz és a közösséghez. Más szóval a szocializmus humanista küldetéséhez, történelmi céljaihoz és a nemzeti és osztályközösséghez. Magatartása, a választott szerep ezért sokkal összetettebb és teljesebb lehet: egyformán jelen van benne a bizalom és a termékeny kételkedés, az elkötelezettség és a kritikai, ostorozó szenvedély. Eszményeinek állandó ellenőrzésére vállalkozik, önmagát is szüntelen figyeli, s az alakuló valóságot, a közélet jelenségeit is folyamatosan szembesíti a szocialista humanizmus és erkölcs eszményeivel. Ezért halljuk any- nyiszor bírálatát, költői szerepéhez tartozik a számonkérés és az őrködés. 101
