Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Költő a történelemben
3. Az ötvenes évek elején is megjelent tehát az elkülönülés szólama: Benjámint elkedvetlenítették az irodalmi életben és az irodalompolitikában tapasztalt taktikai csatározások, elvtelen, személyes vagy klikkérdekekért folytatott küzdelmek. Néhány év múlva pedig fény derült az országos politika fonákságaira is: a hanyatló életszínvonalra, az erőszakoskodásra, a hamis perekre, a Rákosi-féle vezetés bűneire. Benjámin megdöbbent, annál is inkább, mert a helyeslés és a csatlakozás gesztusai miatt önmagát is azzal vádolta, hogy segédkezet nyújtott a néptől és a szocializmustól elidegenedett hatalom demagógiájának. Mégsem választotta — másokhoz hasonlóan — az öncsalást, a valóság kegyes meghamisításának olcsó védekezését. Ellenkezőleg, a teljes valóságot kívánta megismerni, akármilyen kegyetlen és kiábrándító legyen is. Álmodtál Gulliver című versében úgy beszél, mint aki álomból ébredve találkozik a valóság komor jeleneteivel: „Lenyűgöztek az óriások? / Álmodtál Gulliver / ... Lakodalmat álmodtál? — mi maradt: keserű szájíz? / Elsóztad édes tavaid — s hol egy tiszta pohár víz?” Az eltékozolt bizalom, az elherdált remények tudata újra a számvetés és az ítélkezés fájdalmas próbái közé vetik. Eddig is voltak nyomai annak, hogy nincs teljesen rendben költői közérzete: hallgatásai, zsörtölődő bökversei mégis jelentéktelennek tetszettek bizalma és hite mellett. Most, az ötvenes évek közepén, viszont éppen ez a kettő került végső veszélybe; Benjámin a váratlan és méltatlan csalódás, a megcsalatottság döbbenetével bukik kétségeibe, önemésztő lelki- ismeretfurdalásaiba. Versei csalódottságról panaszkodnak: Mert fogtam én a siker pilleszárnyát, s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább, s maszattá rondult ujjamon a hímpor. Mind kínná torzul, ami nem lett kínból. — olvassuk a Köznapi dolgok igézeté ben; „kóválygok köztelek üres kézzel, meg- szégyenülten és megint / hazátlanul” — mondja a Tánc reggeligben; „Megcsa- latva, mire várjak? / Legszentebb javam / semmi, veszve van” — panaszolja a Ne szégyenkezz, ne legénykedj soraiban. A Legyetek éberek szavaival pedig már egyenesen élete értelmetlenségéről, küzdelme-hite hiábavalóságáról tesz keserű, végsőkig kiábrándult vallomást: ... Nem hiszek semmiben. Reményeim után lassan magamra hagynak a kétkedések is. Szétmállik életem nehéz páráiban a töprengő anyagnak. Bomlik, illan, ami emberibb vonzalom. Hazugság leng körül, dög-levegő, miazma. Mindegy, hogy létemet meddig is vonszolom — abból már nem leszen senkinek semmi haszna. Kihulltam; nincs erő, mely érdekébe fog, visszára fordított eszméktől szélütöttet. Vádol és ítélkezik, de nemcsak azok felett, akik megrontották hitét, csúfot Űztek reményeiből. Önmagával is számot kellett vetnie. Benjámin számára mind95
