Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Józanság és költészet
Mindez a lehetőség — a szerelem és az emberközösség üdvösségszerző ereje — azonban végső fokon a probléma megkerülésének bizonyul: a halál puszta tényével, az előbb-utóbb bekövetkező végzettel nem dacolhat tartósan sem a szerelem, sem a közösségben való feloldódás, sem az alkotás megmaradásának reménye. Illyés is — nemhiába a valóságot választotta mesterül — ráébred arra, hogy a pusztulás ténye elől nincs kitérés, nincs menekülés. Mint Menedék című versében írja: „nincs hátra, csak a szembenézés, / a belenyugvás: veszni kell”. E szembenézés azonban gyötrelmes próba: benne jön létre az eszméletnek az a drámája, mely a tagadás, a szembeszegülés és az elfogadás küzdelméből bontja ki Illyés „létköltészetének” sajátos bölcseletét és mondanivalóját. A gondolkodás drámája, a szembenézés kínja fáj fel A sárga házban című vers soraiban: Oh, elképzeltem bonaparti, jézusi nagy fájdalmatok: testvéreim, a súlyt, amelytől lerogytatok s — fölszálltatok! De aztán irigység fogott el, bárhogy — ledobtátok a súlyt! A lázadó lélek, akárhogy, de végül is fölszabadult! De én, ki hordom, józan ésszel, ki tudja, én mit szenvedek, mi nyom s mi köt s, jaj, mi kísért, míg kezet nyújtok mindenkinek?! Gyomrom, szívem, idegem rossz már, egy rendíthetetlen: agyam; nincs még oly Sárga Ház, mint amibe én zártam magam! Ugyanez a dráma: a „rendíthetetlen” eszmélet és a közelgő végzet küzdelmes konfliktusa jelentkezik a Mohácsban, a „heroikus pesszimizmus” magatartásának e remek jelképében: Tükör előtt állok — nicsak, a fejemben ezüst sisak; vasálarc az arcom előtt, ütött-kopott, kitört-bedőlt. Aki voltam, nem is régen, áll az ifjú nehéz vértben, áll az ifjú talpig vasban, megriadtan, hogy hol is van. 87
