Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Józanság és költészet
meglelni a magyar történelem realistáinak bélyegét. Valamiképpen a Bethlen Miklósok, Mikes Kelemenek és Arany Jánosok rokona, mégha lázadásai, elszántsága a Petőfi-hagyományt idézik is. Illyés, igaz elszántan, de mindig a valóval számot vetve őrzi és hirdeti eszményeit. A második kulcsszó éppen ezért a valóság. Illyés nem tartozik azok közé a modern költők közé, akik a világ igazságtalanságai és embertelensége elől személyes létük kérdései közé vagy a képzelet világába emigrálnak. Nem épít magának bástyát a valóság ellen, sem „elefántcsonttornyot”, sem légvárakat. Minden érzékével a való világban él. Természetes ösztöneit, az élet iránti érdeklődését a pusztai gyerekkor, az ifjúként átélt forradalmak, az emigráció, a nemzetközi ifjúmunkásmozgalom, a népi írók harcai nevelték, tartották mindig a valóság és a társadalom közelében. Ritkán írt ars poeticát, verseiben nem a költészetről kívánt beszélni, hanem a világról, az emberekről és a tárgyakról. Költészettan-sugallatú írásaiban viszont legtöbbször a valóság vonzásáról akart vallani. A sokat idézett Reggeli meditáció így fogalmazza meg a költészet hivatását, lehetőségeit: Nem követ és nem hi senki; a költészet nem arra való, hogy elámítsd a népet, vagy akár magadat. Egyszerű a világ; amit két szemed lát, épp elég dolgot ád. Ragyognak a tárgyak. Nyald meg a ceruzád. S ugyanezt mondja a későbbi Mérlegben: „Költő vagyok, a kígyómódra / bőrváltó tényt, a pillanatnyit / űzöm-lesem, — elszomorodva, / ha rajtam is csak átiramlik”; majd ismét E megmozdult világban című versének soraival: „költő- vagyok . . . / Szótartó tények tiszta / jóslatain át látok, / jövendő, titkaidba”. A valóság vonzását-közelségét Illyés helyzete és vállalkozása egyaránt magyarázza: a származás és az életsors éppúgy a való élet közelében tartja, mint közéleti vagy költői törekvései. Illyés a költészet elkötelezettségét vallja, a vers, az ő értelmezésében, eszmék sugároztatásának, a társadalom megváltoztatásának eszköze. Pályája egyetlen küzdelem a nép, elsősorban a szegényparasztság felemeléséért. De nemcsak közéleti elkötelezettségének, társadalmi reform- szándékainak jól ismert mozzanata vezette a valóság ihletéhez, a realista ábrázoláshoz, hanem a magyar líra korszakos fordulata is. A Nyugat egyéniség- kultusza és az izmusok kísérletei után a magyar líra egységesen fordult a realista-tárgyias eljárásokhoz, egyszerre fedezte fel az objektív ábrázolás eszmei és költői lehetőségeit. Szabó Lőrinc az „új tárgyiasság” nyelvén beszélt a modern lélek válságairól, Erdélyi József a népies realizmus eszközeivel festette olvasói elé az elnyomott paraszti milliók helyzetét, — Illyés a neoklasszicizmus arányosságra törekvő technikájából, a tárgyiasságból és a népköltészeti formák sugallatából építette fel saját módszerét. Éppúgy tanult Babítstól, Szabó Lőrinctől, mint Erdélyitől; a népköltészettől, mint a modern világirodalomtól. A költő hivatását a valóság megszólaltatásában látta, mint mondja: „Nem az úgynevezett »teremtés« az ő dolga, ami a legtöbbször csak romból, hanem a felfedezés, a vizsgálat és a kommentálás”. A hivatásnak ezzel az értelmezésével a modern költészet általánosan elfogadott ars poeticáját utasította el. De csak azért, hogy a modern líra egy másik, éppen a huszas években szerveződő irányzatához csatlakozzék, mely a „teremtés” helyett a „felfedezést” és „kommentálást” tartotta a költő feladatának. Akár Szabó Lőrinc módjára, aki a személyiség drámáit, a lélek 77
